Rosberg nem tudja, mit várhatnak a Ferraritól - F1VILÁG.HU

Rosberg nem tudja, mit várhatnak a Ferraritól

HIRDETÉS

Nico Rosberg felemás érzésekkel zárta a pénteki edzésnapot, ugyanis az autó teljesítményével elégedett a hosszú etapokon, azonban a második szabadedzésen technikai probléma hátráltatta.


Nico Rosberg felemás érzésekkel zárta a pénteki edzésnapot, ugyanis az autó teljesítményével elégedett a hosszú etapokon, azonban a második szabadedzésen technikai probléma hátráltatta.

Rosberg azon versenyzők közé tartozik, akik szerint a bakui versenypálya nem a legbiztonságosabb helyszínek egyike – ezt a szabadedzéseket követően nyilatkozatában is hangsúlyozta.

„A pálya igazán jó, csak néhány helyen biztonsági kérdéseket vet fel, mint például a bokszutca bejárata – ezt meg kell vizsgálnunk” – mondta Rosberg.

A német pilóta a második tréningen idő előtt kiállni kényszerült, ám a csapat még nem tudja, hogy pontosan mi okozta a problémát.

„Az egykörös tempó kicsit furcsa volt számomra, mert csak egy szett lágy keveréket használhattam. De a hosszú etapokon szuperlágyakkal jól éreztem magam” – folytatta Rosberg.

„A második szabadedzésem sajnos nem volt tiszta, mert le kellett állítanom az autót, miután elment a motorerő. Még mindig vizsgáljuk, hogy mi történt. Egy kicsit meglepődtem a sorrenden, láttam, hogy a Force India mögöttünk van. Nem tudom, hogy a Red Bulltól és a Ferraritól mit várhatunk a hétvége során, mert eddig ők voltak a legerősebb ellenfeleink, szóval majd meglátjuk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!