Nico Rosberg szerint a Mercedes Forma-1-es csapata kiélezett harcot vív majd a Ferrarival a 2016-os szezonban.
Nico Rosberg szerint a Mercedes Forma-1-es csapata kiélezett harcot vív majd a Ferrarival a 2016-os szezonban.
A maranellói gárda jó formában teljesített az előszezonban, versenyzői, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen ugyanis a nyolc tesztnapból ötöt „megnyertek”, miközben a Mercedes főképp a megbízhatóságra összpontosított.
Nico Rosberg szerint a melbourne-i idénynyitón bizony nagyon közel lehet hozzájuk a Ferrari, ezért nem dőlhetnek hátra.
„Tudjuk, hogy a Ferrari nagyon közel van. Nagyon gyorsak voltak” – mondta a német.
„Minden csapatnak megvannak a maga stratégái, szóval többé-kevésbé azért ismerjük, ki mennyi üzemanyaggal körözött, és persze ők is tudják, hogy mi mennyivel mentünk. Szóval nagyjából azért tudjuk, hogy állunk a Ferrarihoz képest – ezért is mondom azt, hogy szoros a helyzet.”
„Abban viszont nem vagyunk biztosak, hogy előttük vagyunk-e, vagy mögöttük.”
Miközben a Ferrari a Pirelli valamennyi gumikeverékével dolgozott Barcelonában – beleértve az új szuperlágy abroncsot is –, addig a Mercedes nem sokat körözött kevés üzemanyaggal és lágy abroncsokkal.
Rosberg elárulta, a Mercedes nem akarta kimutatni a foga fehérjét.
„Ez egyfajta kompromisszum. Nem akarod megmutatni, mire vagy képes, hogy mennyire vagy gyors. Azért futottunk kevés üzemanyagos köröket a lágy gumikkal, szóval gyakoroltuk – rendben van.”