Rosberg: Nem volt esélyünk Ricciardóval szemben

Egy második és egy harmadik helyet szerzett a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén a Mercedes csapata.


Egy második és egy harmadik helyet szerzett a Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén a Mercedes csapata.

A német istállót a Red Bull ausztrálja, Daniel Ricciardo utasította maga mögé, Nico Rosberg pedig elárulta, valójában úgy érzi, nem is nagyon volt esélyük a 26 esztendős versenyzővel szemben.

„Nem érzem úgy, hogy kicsúszott volna a kezemből a pole, ugyanis soha nem is volt a kezemben” – ismerte el Ricciardo remek teljesítményét a listavezető.

„Daniel rendkívül gyors volt ma, szóval abszolút megérdemli a pole pozíciót. Én pedig nem voltam elég gyors, ilyen egyszerű.”

A másik Mercedesszel versenyző Lewis Hamiltont újra motorproblémák hátráltatták, mégis sikerült megszereznie a harmadik helyet.

A háromszoros világbajnok azt mondta, vasárnap mindent megtesz a futamgyőzelemért.

„Nehéz időmérő volt, nem is tudom, mit mondhatnék róla még” – fogalmazott szemmel láthatóan csalódottan a címvédő.

„A motorprobléma után végül ki tudtam menni és futhattam egy kört, ami nem is sikerült olyan rosszul, mint a korábbi versenyhétvégéken, amikor motorgondjaim voltak. Szóval meglepett a harmadik hely.”

„Úgy éreztem, van esélye a pole pozícióra, de végül nem jött össze. Holnap viszont megpróbálom megnyerni a versenyt.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS