Rosberg: Perez veszélyesen vezetett - F1VILÁG.HU

Rosberg: Perez veszélyesen vezetett

HIRDETÉS

Nico Rosberg elmondta, egyfajta elégedettség volt számára, hogy Sergio Perez defektet kapott, miután ütköztek egymással, ugyanis véleménye szerint a mexikói veszélyesen vezetett.


Nico Rosberg elmondta, egyfajta elégedettség volt számára, hogy Sergio Perez defektet kapott, miután ütköztek egymással, ugyanis véleménye szerint a mexikói veszélyesen vezetett.

A Mercedes német versenyzője keményen csatázott Perezzel a nyolcadik helyért a Japán Nagydíjon, és miután Rosberg beszúrt ellenfele mellé, összeért a két autó, aminek következtében a McLaren jobb hátsó defektet kapott.

Perez végül a 15. lett, míg Rosberg bejött a pontot érő nyolcadik helyre, majd elmondta, hogy a mexikói csakis magának köszönheti a defektet, ugyanis a megengedettnél agresszívebben védekezett, mellyel nem csak magát, őt is veszélybe sodorta.

„Perez nem cselekedett helyesen. Túl veszélyesen vezetett” – mondta Rosberg. „A szabályok tiszták: ha fékezel és bezárod a kaput, vissza kell sorolnod. Ott voltam és egyszerűen nem hagyott helyet nekem.”

„Szóval azt hiszem, hogy megérdemelte a defektet, ami megnyitotta előttem az utat.”

Perez a következőket mondta: „Kemény délután volt a mai. Minden, ami rosszra fordulhatott, rosszra is fordult. A bokszutcai eset, a defekt, Nico…”

Rosberg korábban egy áthajtásos büntetést kapott, amiért csapata veszélyesen engedte vissza kiállásáról, és kis híján összeütközött Perezzel a bokszutcában.

„Ez egy teljesen megérdemelt büntetés volt, tudtam, hogy nem kerülhetem el” – mondta a német. „Veszélyes volt a kiengedés, bosszantó, hogy ilyen megtörténhet.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!