Friss hírek

Rosberg rajt-cél győzelmet aratott Monacóban

Nico Rosberg rajt-cél győzelmet aratva a Monacói Nagydíjon, visszavette vezető pozícióját a második helyen végző csapattársától, Lewis Hamiltontól. A Mercedes duója mögött Daniel Ricciardo végzett.



Nico Rosberg visszavette vezető pozícióját a bajnokságban csapattársától, Lewis Hamiltontól, miután rajt-cél győzelmet aratott az egyébként nem túl izgalmas Monacói Nagydíjon.

Hirdetés
 

Bár sokan arra számítottak, hogy egymásnak feszül majd a Mercedes duója és akár egy ütközés is lehetséges majd az első helyért vívott küzdelemben, ennek semmi nyoma nem volt a versenyen, Rosberg ugyanis végig irányítása alatt tartotta a helyzetet.

A futam szinte azonnal egy biztonsági autós fázissal kezdődött, ugyanis Sergio Perez megpördült a Mirabeau kijáratánál, miután ütközött Jenson Buttonnal az első körben.

Az új rajtnál nem történt változás az élen, Rosberg maga mögött tartotta Hamiltont, aki szinte árnyékként követte.

A második biztonsági autós periódus – amit Adrian Sutil generált, aki az alagút után elvesztette autója felett az uralmát és összetörte a Saubert – elvette Hamiltontól azt a lehetőséget, hogy egy eltolt taktikával megelőzhesse Rosberget.

A Mercedes párosa ugyanabban a körben állt ki új abroncsokért, amit Hamilton nem is igazán értett, hiszen azt gondolta, hogy csapatának másképpen kellett volna megoldnia ezt a helyzetet, hogy lehetősége legyen megelőzni márkatársát.

Rosberg az új rajtot ismét jól vette, így senkitől sem zavartatva, magabiztos győzelmet aratott, jóllehet a futam első felében többször a fülére szólt csapata, hogy spóroljon az üzemanyaggal, mert gondban lehetnek.

Tíz körrel a futam vége előtt Hamilton tempója drasztikusan visszaesett, így csapata azonnal feltette neki a kérdést, hogy mi a problémája, amire a brit úgy válaszolt, hogy nem lát a bal szemére, mert valami belekerült.

A harmadik helyen autózó Daniel Ricciardo vérszemet kapott, és sorra futotta a jobbnál jobb köröket a Red Bullal, így öt körrel a vége előtt teljesen megérkezett Hamilton mögé, ám a tempókülönbség ellenére sem tudta áthámozni magát a Mercedesen, így be kellett érnie a harmadik hellyel.

Ricciardo egyébként gyengén kapta el a rajtot, és visszacsúszott az ötödik helyre, majd visszavette pozícióját csapattársa, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen problémáinak köszönhetően.

A világbajnoki címvédő Vettel az első körökben a harmadik helyen futott, ám az első új rajtot követően a motor gyenge teljesítményére panaszkodott. A csapat kihívta a bokszba egy kisebb generálra, azonban néhány kör után feladta a küzdelmet.

Räikkönen napja is jól indult, egy ideig úgy tűnt, hogy akár még a dobogó is elérhető lehet, hiszen a rajtnál elment csapattársa, Fernando Alonso mellett, majd az első biztonsági autós fázist követően Ricciardót is megelőzte.

A Ferrari finn pilótája azonban a második biztonsági autós fázisban ütközött Max Chiltonnal, így egy extra kiállást kellett beiktatnia, aminek következtében visszacsúszott a mezőny hátsó régiójába, és ezzel a versenyének is lőttek. Alonso közben a negyedik helyre hozta be a másik Ferrarit.

Az ötödik helyen, már körhátrányban Nico Hülkenberg végzett a Force Indiával, Jenson Button és Felipe Massa előtt.

Valtteri Bottas és Jean-Eric Vergne motorproblémái, illetve Esteban Gutierrez balesete a Rascasse-ban, valamint Räikkönen és Kevin Magnussen összetalálkozása a visszafordítóban a nyolcadik helyre repítette Jules Bianchit.

A Marussia versenyzője egy öt másodperces büntetést kapott, így visszasorolták a kilencedik helyre, ám ezzel is megszerezte csapata első világbajnoki pontjait a Forma-1-ben.

Romain Grosjean így a nyolcadik lett, míg az első tíz sorát Magnussen zárta a McLarennel.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!