Rosberg reméli, a Mercedes tartósítja formáját - F1VILÁG.HU

Rosberg reméli, a Mercedes tartósítja formáját

HIRDETÉS

Pályafutása második, idei első sikerét aratta Nico Rosberg, miután a biztonsági autós szakaszokkal, illetve egyszer piros zászlóval is megszakított Monacói Nagydíjon elsőként intették le. A német pilóta lényegegében hazai pályán nyert.


Pályafutása második, idei első sikerét aratta Nico Rosberg, miután a biztonsági autós szakaszokkal, illetve egyszer piros zászlóval is megszakított Monacói Nagydíjon elsőként intették le. A német pilóta lényegegében hazai pályán nyert.

„Ez fantasztikus. Ez az otthonom, itt nőttem fel, itt élek, ez nagyon különleges. Az egész hétvége tökéletesen alakult”- nyilatkozta a verseny után Rosberg, aki mindhárom szabadedzést, az időmérőt és végül a futamot is megnyerte.

„A rajtom szörnyű volt, nagyon közel volt hozzám Sebastian (Vettel) és Lewis (Hamilton) is, de utána végig én diktáltam a tempót. Az autó nagyon jó volt, a gumik is jól bírták, és most ez volt a kulcs, úgyhogy nagy köszönet a csapatnak. El vagyok ragadtatva.”

„Hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült megnyernem ezt a versenyt. A legutóbbi versenyeken nehéz helyzetbe kerültünk, és nagyon visszaestünk. Ez azért végig ott volt a gondolataimban, de végül nem volt gond”- utalt a korábbi vergődésekre, amikor hiába rajtoltak a pole pozícióból, gyakran még a dobogóról is lecsúsztak a leintésig.

„Remélem ez tartós lesz. Ma a csapat nagyszerű autót adott nekem. Fantasztikus látni, hogy mennyit fejlődtünk ilyen rövid idő alatt. Persze az is egyértelmű, hogy ez a pálya fekszik nekünk”- ért mondandója végére Rosberg.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!