Rosberg reméli, holnap egyben maradnak a gumik - F1VILÁG.HU

Rosberg reméli, holnap egyben maradnak a gumik

HIRDETÉS

Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője csalódott, amiért csapattársa legyőzte őt szombaton annak ellenére, hogy pénteken mindkét szabadedzésen a német győzedelmeskedett.


Nico Rosberg, a Mercedes versenyzője csalódott, amiért csapattársa legyőzte őt szombaton annak ellenére, hogy pénteken mindkét szabadedzésen a német győzedelmeskedett.

Rosberg elmondta, délelőtt rosszul állították be a Mercedest, ami miatt már akkor sem sikerült tökéletes köröket autóznia. A német versenyző pszichológiai hadviselést próbált folytatni csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben, amikor azt mondta, az új rajt javára válhat. A világbajnoki éllovas ugyanis nemrégiben úgy nyilatkozott, tart attól, hogy hungaroringi rajtja megismétlődhet Belgiumban is – Rosberg ezt a félelmet próbálta tetézni azzal, hogy úgy nyilatkozott, a rajt során lesz lehetősége legyőzni Hamiltont.

„Csalódott vagyok, mert már a reggeli szabadedzésen is időt veszítettem, mivel a beállításokkal rossz irányba mentünk. Délutánra ugyan sikerült javítani, szóval ezt köszönöm a csapatnak. Lewis ma sokkal gyorsabb volt, és habár én is tudtam javítani az időmön, de ő sokkal többet. A rajtnál lesz lehetőségem, hiszen most mindent mi csinálunk majd – illetve az ötös kanyarig is lesz pár lehetőségem.”

Rosbergnek tegnap ijesztő pillanatokban volt része, amikor a második szabadedzésen durrdefektet kapott. A Pirelli vizsgálatot indított, ám kiderült, külső tényező okozhatta a vágást a Mercedes gumiján – a német pilótát azonban nem nyugtatta meg ez a magyarázat, így csak bízni tud abban, hogy nem ismétlődik meg az esete.

„Az a probléma, hogy nem tudjuk, mi történt. Vannak elméleteink, de semmi nincs bizonyítva. Ez nyilván nem túl megnyugtató, de figyelünk a gumikra, tettünk intézkedéseket, hogy ne fordulhasson elő újra. Remélem, holnap egyben maradnak az abroncsok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!