Idei harmadik, Forma-1-es pályafutása hetedik rajtelsőségét szerezte a Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzésén Nico Rosberg.
Idei harmadik, Forma-1-es pályafutása hetedik rajtelsőségét szerezte a Kanadai Nagydíj szombati időmérő edzésén Nico Rosberg.
A Merrcedes német versenyzője csapattársát, Lewis Hamiltont győzte le nagy csatában, és miután az angol tradicionálisan remekül szerepel a montreali pályán, Rosberg tudja, nagyon értékes a szombati eredmény.
„Tudom, hogy ez egy olyan pálya, ahol Lewis nagyon erős, szóval nagyon örülök, hogy összejöttek a dolgok” – mondta a bajnoki éllovas boldogan.
„A hétvége során folyamatosan fejlődtünk, egyre erősebbek lettünk, most pedig a lehető legjobb pozícióból várhatjuk a holnapi futamot.”
Arra a kérdésre, hogy pontosan mi az, amin javítani tudtak a hétvégén, Rosberg így felelt: „Folyamatosan dolgoztunk. Átnéztem az adatokat a mérnökökkel, megpróbáltunk javítani a beállításokon. Próbáltuk felismerni azokat a területeket, melyeken esetleg javítani lehet.”
Rosberg jelenleg 122 ponttal vezeti a bajnoki tabellát, előnye 4 pont csapattársa, Hamilton előtt az összetettben.