Rosberg sürgeti a Williamsnél a KERS bevetését

A Williams német pilótája, Nico Rosberg szerint csapatának mindent meg kell tennie ezért, hogy mielőbb beszerelhesse autójába a kinetikus energiatároló rendszert, mert annak hiánya miatt hátrányban érzi magát ellenfeleivel szemben.

A Williams német pilótája, Nico Rosberg szerint csapatának mindent meg kell tennie ezért, hogy mielőbb beszerelhesse autójába a kinetikus energiatároló rendszert, mert annak hiánya miatt hátrányban érzi magát ellenfeleivel szemben.

A hibrid rendszer használata körönként közel hét másodpercig jelent extra 80 lóerőt a pilótáknak, ami megkönnyítheti a dolgukat az előzések, és a támadások elhárítás alkalmával.

Mivel az eszköz többletsúlyt (~40 kg) jelent, egyes csapatok úgy döntöttek, egyelőre nem használják, mert az több hátránnyal, mint előnnyel járna a súlyeloszlás megváltozása miatt.

A Ferrari, a Renault, a McLaren, és a BMW (Heidfeld) már az első futamon beépítette autóiba a hibrid rendszert, ami Rosberg szerint meg is látszott a pályán, így arra kéri csapatát, mielőbb készüljön el saját (a többiektől eltérő, lendkerekes) rendszerével.

“Már Melbourne-ben megmutatkozott a rendszer használatának előnye, különösen versenykörülmények között” – idézi a német versenyzőt a BBC Sport. “Nagyon nehezen tudtam magam mögött tartani, és megelőzni a KERS-szet használó versenyzőket.”

“Ez egy olyan elem, amit minél előbb be kell építenünk az autóinkba. Azt egyelőre még nem tudom, erre mikorra kerülhet sor, de bízom abban, hogy minél hamarabb.”

A Williams pilótája továbbá egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy későbbre tolták a tengerentúli versenyek kezdésének időpontját, csak azért, hogy az kedvezzen az európai nézőknek, ugyanis sokkal veszélyesebb a versenyzés szürkületben.

Az Ausztrál Nagydíjhoz hasonlóan, a hétvégi Maláj Nagydíj kezdésének időpontja is délután öt óra lesz, ami Rosberg szerint komoly gondot okozhat a versenyzőknek, különösen akkor, ha leszakad az ég, amire jó esély van a térségben.

“Nem hiszem, hogy szürkületben kellene versenyt rendezni” – folytatta. “Melbourne-ben világossá vált, hogy ez növeli a veszélyt. A látási viszonyok nem a legjobbak, bizonyos kanyarokban még a pálya szélét sem lehetett látni.”

“A nap olyan alacsonyan állt, hogy voltak szakaszok, mikor teljesen elvakított a nap. Nagyon bízom abban, hogy ezt a döntést kétszer is meggondolják majd a jövőben.”

“Talán ha egy órával előrébb tennék az a kezdési időpontot, már segítene, mert a futam utolsó része volt a legproblémásabb. Ha pedig leszakad az ég, könnyen megtörténhet, hogy le kell állítani a versenyt” – tette hozzá Rosberg.

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS