Rosberg szerint ismét jó úton jár a Williams - F1VILÁG.HU

Rosberg szerint ismét jó úton jár a Williams

HIRDETÉS

A Williams istálló német versenyzője, Nico Rosberg úgy gondolja, hogy csapata ismét jó úton halad, miután hosszú idő után először szerzett pontot az elmúlt versenynek helyet adó Valenciában.

A Williams istálló német versenyzője, Nico Rosberg úgy gondolja, hogy csapata ismét jó úton halad, miután hosszú idő után először szerzett pontot az elmúlt versenynek helyet adó Valenciában.

A brit alakulat teljesítménye egy relatíve jó szezonkezdés után igencsak visszaesett, amit az is bizonyít, hogy az elmúlt versenytől eltekintve – ahol a nyolcadik helyen végzett – Rosberg az elmúlt hat futamon egyetlen pontot sem szerzett.

A német pilóta azonban úgy gondolja, hogy csapata rájött arra, miként tudja ismét versenyképessé tenni autóit, bár hozzátette, nem számít komoly áttörésre a szezon hátralévő részében.

“A fontos dolog az a csapat számára, hogy megtaláltuk, mely területeken lehetne javítani az FW30-es teljesítményén, és most az a dolgunk, hogy minden szükséges változtatást elvégezzünk a szezon hátralévő versenyire” – mondta Rosberg csapata előzetesében.

“A gárda összes tagja keményen dolgozik, hogy jók legyünk Spában. Nem azt mondom, hogy ugrásszerű javulásra számíthatunk, de mindenképpen jó irányba haladunk.”

“Már alig várom a Belga Nagydíjat, mert Spa egy lenyűgöző pálya. Nem lesz könnyű pontokat szerezni, de nagyon nehéz megjósolni, mi fog történni egy olyan pályán, mint Spa, így majd meglátjuk, mit hoz a hétvége.”

Rosberg csapattársa, Kazuki Nakajima is már várja, hogy pályára gördülhessen Spában, ahol először vezethet Forma-1-es versenygépet.

“Ez lesz az első alkalom, hogy Forma-1-es autót vezetek Spában, így elsődleges célom az lesz, hogy minél jobban megismerjem a vonalvezetést, és megtanuljam, miként viselkedik az autó ezen a pályán” – mondta a japán pilóta.

“Természetesen ismerem a belga ringet, hiszen vezettem már itt a GP2-ben, és tudom, hogy egy kiváló ring. Az egyik legcsodálatosabb pálya a versenynaptárban, így már alig várom, hogy az FW30-assal megtegyem az első köröket rajta.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!