Rosberg: Visszaverjük a Ferrari támadásait - F1VILÁG.HU

Rosberg: Visszaverjük a Ferrari támadásait

HIRDETÉS

A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg úgy véli, bőven van annyi tartalék csapatában, hogy visszaverje az igencsak feljavult Ferrari támadásait.


A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg úgy véli, bőven van annyi tartalék csapatában, hogy visszaverje az igencsak feljavult Ferrari támadásait.

Azok után, hogy Rosberg kiesett az Orosz Nagydíjon, visszacsúszott a bajnoki tabella harmadik helyére, a ferraris Sebastian Vettel mögé.

A Ferrarinál mindent megtesznek azért, hogy 2016-ban már a világbajnoki címért harcoljanak – ennek érdekében például a szezon utolsó felében bevetik új fejlesztésű motorjukat is.

Rosberg azonban úgy véli, a Mercedesnél minden adott ahhoz, hogy maguk mögött tartsák az olasz istállót, és ő maga is bízik abban, hogy vissza tudja venni a második helyet a ponttáblázaton.

„A Ferrari nagyszerű munkát végez, tiszteljük a támadásukat velünk szemben, és nagyon odafigyelünk rájuk” – fogalmazott a német.

„Ugyanakkor viszont magabiztosak is vagyunk, mert fantasztikus csapatunk van, és amikor felzárkóztak ránk idén, mi akkor is újra meg tudtunk lógni.”

„Szingapúr után is bizonyítottuk ezt, ahol ugye katasztrofális versenyünk volt, Oroszországban és Japánban viszont már újra erősek voltunk. Szóval bizonyítottuk, hogy a fejlesztéseket tekintve is képesek vagyunk harcolni velük.”

Rosberg hozzátette, vannak területek, melyeken ő maga is fejlődött az évad előrehaladtával.

„Amire nagy hangsúlyt kell fektetnem, az a szezon első felében látott időmérős gyengélkedés. Most úgy tűnik, alakul a dolog, de nem tudom a pontos okokat. Szóval bele kell ásnom magam a dologba, hogy megértsem. Fontos, hogy dolgozzunk a gyenge pontokon, ráadásul ez sokba került nekem.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!