Russell: A brazíliai győzelem félrevezetett bennünket - F1VILÁG.HU

Russell: A brazíliai győzelem félrevezetett bennünket

HIRDETÉS
A tavalyi Brazil Nagydíjon aratott parádés győzelem félrevezette a Mercedes csapatát – erről beszélt csütörtökön, Dzsiddában a német istálló ifjú pilótája, George Russell.
2023 Bahrain Grand Prix, Sunday - Sam Bloxham George Russell

A német csapat nehéz évet teljesített 2022-ben, ám mivel folyamatosan javulni tudott a szezon során, mindenki abban bízott, idén újra a győzelmekért és a világbajnoki címekért harcolhatnak az ezüstnyilak. Végül nem így lett: a Mercedes kiábrándító formában vágott neki az új idénynek Bahreinben, a csapatnál pedig elismerték, egész egyszerűen nem működik az az autókoncepció, mely mellett letették a voksukat – így drasztikus változtatásokra van szükség.

Pedig a Mercedes úgy tűnt, jó úton jár, a tavalyi Brazil Nagydíjon George Russell a sprintfutamon megszerzett győzelme után a versenyen is nyerni tudott. Most mégis azt mondja, ez a győzelem bizony komoly gondokat okozott számukra – elhitték ugyanis, hogy jó felé tartanak.

„Igen, talán Brazília egy kicsit rossz irányba terelt bennünket, mert azt éreztük, hogy fejlődtünk csapatként, hogy jó irányba tartunk” – ismerte el a fiatal versenyző. „Ezt is ki kell majd elemezni, hiszen javulni tudtunk a tavalyi év során, ezt nem lehet kétféleképpen értelmezni.”

„Főleg az évad vége felé hittünk őszintén abban, hogy tartunk valamerre, és a W14-es talán egy extrémebb verziója annak az autónak, amellyel a tavalyi szezon végén versenyeztünk. Világos viszont, hogy a többiek más irányokba mentek tovább. Mi pedig tovább haladtunk a saját irányvonalunkon, ami nem volt helyes.”

„Most teljesen biztosak vagyunk abban az irányban, amelybe folytatunk kell tovább. Persze 100 százalékos bizonyosság soha nincs, hiszen, ha őszinte akarok lenni, akkor Brazília után itt ültem, és azt mondtam, hogy ’100 százalékig biztos, hogy az az út, amit járunk, helyes’. És valószínűleg ebben a teremben mindenki el is hitte azt a fejlődést látva, amit produkáltunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!