Russell: A Ferrari és a McLaren mögött van a Mercedes - F1VILÁG.HU

Russell: A Ferrari és a McLaren mögött van a Mercedes

HIRDETÉS
Jelenleg előnyben van a Ferrari és a McLaren a Mercedes csapatával szemben – ezt mondja a német istálló ifjú versenyzője, George Russell, aki szerint az említett két istálló „nagyon-nagyon versenyképes” az eddigi tesztnapok alapján.
2022 Barcelona Pre-Season Test, Day 2 - Wolfgang Wilhelm George Russell Mercedes

Russell 66 körig jutott Barcelonában csütörtök délután, a második tesztnapon pedig a Ferrari ifjú pilótája, Charles Leclerc diktálta a tempót, miközben a szerdai nyitónapon Lando Norris érte el a legjobb köridőt.

Bár az eredményekből messzemenő következtetéseket nemigen lehet levonni, George Russell azt mondja, nagyon érdekesnek találja az eddig látottakat.

„Érdekes dolgokat látunk odakint, de erre való a tesztelés” – mondta a Mercedes brit pilótája. „Néhány csapat nagyon gyorsnak tűnik. A vörös és a narancs csapat nagyon-nagyon versenyképesnek tűnik. Szóval meglátjuk, mit hoz a péntek, és mit tudunk csinálni a mostani és a bahreini teszt között.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte a Mercedes hol áll a rangsorban, Russell így felelt: „Az biztos, hogy nem elöl – ebben teljesen biztos vagyok. Úgy tűnik, ez a két csapat nagyon kontroll alatt tartja a dolgokat, és nagyon erősnek tűnnek kevés és sok üzemanyaggal egyaránt, illetve a gumikezelés tekintetében is.”

„Ki tudja? Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy eltérő programokon vagyunk, de azt a különböző etapok átlagából biztosan tudjuk, hogy jelenleg mögöttük vagyunk. De majd kiderül. A bajnokságot nem a barcelonai téli teszteken kell megnyerni. De az biztos, hogy izgalmas két napunk volt eddig.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!