Russell a második helyezéséről: Nagyszerű itt versenyezni! - F1VILÁG.HU

Russell a második helyezéséről: Nagyszerű itt versenyezni!

HIRDETÉS
George Russell a Forma-1-es Holland Nagydíjon ismét egy váratlan második helyezéssel hívta fel magára a figyelmet, a saját teljesítményéről azonban lényegében egy szót sem ejtett a leintés utáni interjúban.
2022 Belgian Grand Prix, Friday - Jiri Krenek George Russell Mercedes

Meglehetősen röviden és kitérően értékelte saját versenyét George Russell Zandvoortban, a Holland Nagydíj helyszínén, pedig lett volna oka saját maga megdicsérésére. A Mercedes pilótája egy balul elsült időmérő edzés után a hatodik helyről várta a rajtot, ám nagyszerű gumikezeléssel és stabil tempóval csendben egyre feljebb lépkedett a sorban, és végül a második helyen ért célba. Sokáig csapattársa, Lewis Hamilton is előtte autózott, a verseny utolsó harmadában beküldött biztonsági autó azonban megkavarta a paklit, így Russell lágy gumikra váltva könnyedén átlépte a hétszeres világbajnokot. Csak a címvédő Max Verstappen szerzett nála több pontot.

„Először is köszönöm a szurkolóknak ezt a fogadtatást, mindig különleges érzés a hollandiai Zandvoortban versenyezni” – kezdte a verseny értékelését a fiatal brit, akinek Hamilton megelőzése közben volt egy hajmeresztő pillanata: Hamilton szélárnyékában autózva akkora lendületre tett szert, hogy egy pillanatra úgy tűnt, felökleli csapattársát. Erről sem ejtett sok szót, inkább a csapatát dicsérte a leintést követően.

„Igen, szeretek közel maradni. Csapatként ma hihetetlen tempót produkáltunk. Tudom, hogy a végeredmény elmarad az elvártaktól, a jövőre nézve mégis nagy lendületet kapunk. Ma három különböző gyártó állhatott a dobogóra, mi a Mercedesnél pedig egyre közelebb kerülünk az élmenőkhöz. Nyomjuk tovább” – üzent a Mercedesnek.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!