Friss hírek

Russell: A riválisok lágy gumijai katasztrofálisak lesznek

Rendkívül optimistán várja a délutáni Osztrák Nagydíjat a Williams Forma-1-es csapatának versenyzője, George Russell. A brit pilóta a 8. helyről rajtol majd, ráadásul tempóelőnyben lehet közvetlen ellenfeleivel szemben.

A fiatal pilóta elképesztő teljesítményt nyújtott a spielbergi időmérőn, hiszen beverekedte magát a Q3-ba, ráadásul tette ezt a Pirelli közepes keverékű abroncsaival.

A szabályok szerint Russell ugyanezekkel a gumikkal fog rajtolni, miközben a körülötte lévő versenyautók a lágyakkal – ami a brit versenyző szerint nagy hátrány lesz a riválisoknak.

„Ha az utolsó Q2-es etapot lágy gumikkal teljesítettünk volna, nagyon nehéz lenne a helyzetünk” – mondta a fiatal tehetség. „Szóval fantasztikus helyzetben vagyunk, mivel az AlphaTaurik előttünk lágyakon vannak, Lance Stroll és talán Sebastian [Vettel] is ugyanezekkel rajtol mögöttünk.”

„Szerintünk a gumijaik katasztrofálisak lesznek a versenyek. Úgy tűnik, ők tudnak valamit, amit mi nem. Remélhetőleg nem így van, de nekünk mi rugalmasak tudunk lenni, azt csinálhatjuk a stratégiával, amit akarunk, miközben a többiek keze meg van kötve.”

Russell azt mondja, a pontszerzés lesz a cél, ehhez azonban túl kell élni az első kört.

„A cél mindig az, hogy a lehető legjobb helyen végezzek. Nyilván elég jó helyről rajtolunk, de szükségünk lesz egy tiszta első körre, mert tényleg erős helyzetben vagyunk, és valós tempóelőnyünk lehet a közepes keverékekkel.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!