Friss hírek

Russell: A sok büntetés miatt óvatosabbá válnak a versenyzők

A Williams Forma-1-es csapatának ifjú versenyzője, George Russell szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) stewardjai túl sok büntetést osztottak ki a közelmúltban, ezzel pedig arra kényszerítik a versenyzőket, hogy óvatosabban csatázzanak.

A brit pilóta a Brit Nagydíjon 3 rajthelyes büntetést kapott, miután a szombati sprintkvalifikáció nyitókörében összeütközött Carlos Sainzcal.

Bár az FIA stewardjai sokszor alkalmazzák azt az elvet, hogy hagyják versenyezni a pilótákat az első körben, mind Russell, mind Lewis Hamilton is büntetést kapott Silverstone-ban.

Russell elárulta, maga a tény, hogy a balesete a sprintfutam első körében történt, beszédtéma volt a versenybírókkal folytatott értekezleten is.

„Ez volt az, amivel érveltünk” – mondta a fiatal pilóta a Motorsport.com című lapnak. „A koccanó autók, ahogy ők mondják, szerintem jók a rajongóknak, és még a versenyzőknek is, hiszen szoros, kemény versenyzést nyújthatnak.”

„Szóval azt gondolom, amikor ilyen sok büntetést osztanak ki, azzal megváltoztatják a versenyzők hozzáállását egy kicsit, hiszen senki sem akar a versenybírók elé kerülni, és mindenki óvatos.”

Russell azt mondja, a meglehetősen apró koccanása Sainzcal azért volt feltűnő, mert a Ferrari pilótája sok pozíciót veszített.

„Azt gondoltam, hogy egy kicsit kemény büntetést osztottak ki rám. Egy sima elsőkörös incidens volt. Volt egy apró elfékezésem, de semmi rosszindulat nem volt benne. Nem arról volt szó, hogy próbáltam leszorítani őt, vagy ilyesmi. És azt gondolom, ha bármely másik kanyarban történt volna, egyszerűen tovább megy, akár még előttem is.”

„Azt mondták legutóbb, hogy egy incidens esetleges következményeit nem veszik számításba. Pedig úgy érzem, itt ez történt. De tiszteletben tartom a döntést. Elvégre ők hozzák a szabályokat, szóval el kell fogadnunk a véleményüket.”

Arra a kérdésre, hogy alapvetően keményebbek-e a versenybírók 2021-ben, Russell így felelt: „Nos, igazából az utóbbi két versenyhétvégén szórták a büntetéseket. Senki sem szeretné, ha hétről hétre büntetésekkel találkoznánk.”

„Szóval igen, meg kell értenünk az álláspontjukat ezzel kapcsolatban. Mindig nagyon vékony a határ, hogy büntetnek-e, vagy sem. És talán csak véletlen, hogy az utóbbi két versenyen több volt, mint általában.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!