Russell: Az autónk egyre rosszabb Miamiban - F1VILÁG.HU

Russell: Az autónk egyre rosszabb Miamiban

A 6. helyet szerezte meg a Forma-1-es Miami Nagydíj időmérő edzésén, George Russell azonban azt mondja, egyre rosszabb a versenyautójuk a hétvége során.

Pedig a brit pilóta remek formában kezdett Miamiban, hiszen az első szabadedzésen ő volt a leggyorsabb. Azóta viszont bebizonyosodott, a Mercedes autóinak egyszerűen nem fekszik az amerikai versenypálya, ráadásul sokat küszködnek az egyensúllyal, sőt, még némi pattogással is. Russell szerint nem vitás, hogy jobb munkát kell végezniük ahhoz, hogy az élen harcoljanak.

„Az autónk egyszerűen nem működik ezen a hétvégén” – mondta a brit versenyző. „Rengeteget küzdünk az egyensúllyal, és pattog is egy kicsit. A teljesítmény pedig nem jön, amiért kár, mivel mindenki nagyon keményen dolgozik érte.”

 

„Ahogy fektetjük le a gumiréteget, és javul a pálya, mi látszólag egyre lassabbak vagyunk. Egyértelműen ez egy kicsit kiugró pálya, ami látszik néhány más versenyautó tempójából is. Alapvetően viszont jobb munkát kell végeznünk.”

Russell hozzátette, ritkaságszámba megy az, amit Miamiban látnak, mégpedig az, hogy az autó egyre rosszabbá válik a hétvége során.

„Nem fogok elszállni ettől a 6. helytől. Jobb eredményekért dolgozunk, és képesek vagyunk is többre. Kihívást jelent a dolog, mivel az első edzésen minden simának tűnt. Ahogy haladtunk előre a hétvége során, az autó annál rosszabb lett. Ritka, hogy ez megtörténik, de egyszerűen nem állnak össze a dolgok itt, Miamiban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Russell: Az autónk egyre rosszabb Miamiban
Leclerc: Érdekes volt kipróbálni a Ferrari új fejlesztéseit
Verstappen szerint több előzés lehet Barcelonában
Alonso örül, mert működnek az Aston Martin fejlesztései
Hamilton: Momentán küszködöm azzal, hogy a top 10-be kerüljek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!