Friss hírek

Russell csak egy számmal kisebb cipőben fér be a Mercedesbe

Egy számmal kisebb cipőt kell viselnie George Russellnek a hétvégi Szahíri Nagydíjon, csak így fér bele ugyanis Lewis Hamilton versenyautójába.

A brit versenyző a koronavírus-fertőzés miatt távolmaradó Hamiltont helyettesíti ezen a hétvégén a német istállónál. Russell szerdán ejtette meg üléspróbáját a Mercedesnél, ám nem volt egyszerű belepréselnie magát a W11-esbe.

A fiatal versenyző ugyanis 185 centiméter magas, mintegy 10 centivel magasabb, mint a hétszeres világbajnok.

Russell elárulta, ezen a hétvégén egy számmal kisebb cipőt kell viselnie, hogy beférjen a Mercedesbe.

„Nagyon be kell préselnem magam! Az én lábméretem 11-es (44-45-ös), azzal küszködtünk, szóval egy számmal kisebbet kell viselnem, mint ideális lenne” – mondta az egyébként a Williams szolgálatában álló pilóta.

„Ez egy kicsit kényelmetlen. De biztos vagyok benne, hogy el tudom viselni ezt a fájdalmat ahhoz, hogy megkapjam ezt a lehetőséget!

Russell csütörtökön azt mondta, versenymérnöke, Peter Bonnington azzal viccelődött, hogy talán változtatni kellene testalkatán, hogy beférjen.

„Beszéltem Bonóval, aki azt mondta: ’Biztos vagyok benne, hogy tudunk egy kicsit változtatni a testeden!’ Mondtam neki, hogy ebben nem vagyok olyan biztos!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!