Russell elismerte, a Mercedes Bakuban nem képes többre - F1VILÁG.HU

Russell elismerte, a Mercedes Bakuban nem képes többre

HIRDETÉS
Jelentősen visszaesett a Mercedes Forma-1-es csapatának teljesítménye az Azeri Nagydíj hétvégéjére. George Russell az időmérő Q3-as szakaszába sem jutott be, ennek ellenére jó futamot jósol vasárnapra.
Mercedes-AMG F1 W14 E Performance Launch - Finn Pomeroy George Russell

Nagyot fordult a világ egyetlen versenyhétvége alatt a Mercedes csapatával, ami az egy hónappal ezelőtti Ausztrál Nagydíjon még dobogós helyekért harcolt, a bakui időmérő edzésen azonban az első három közelébe sem ért. Az utcai pályán George Russell már a Q2-ben kiesett, miután Lewis Hamilton mögött néhány ezredmásodperccel csak a tizenegyedik helyen végzett. A fiatal brit elismerte, belehibázott az utolsó körébe, de ettől eltekintve maximum a nyolcadik helyet tartotta elérhetőnek.

„Ezen a hétvégén nem vagyunk elég gyorsak. Imádtam volna, ha bejutok a Q3-ba. Mindent beleadtam, de az utolsó körömön hibáztam egyet. Nem hiszem, hogy a nyolcadiknál előrébb végezhettünk volna. Néha érdekes sport ez a Forma-1, az egyik versenyhétvégén még az első rajtsorból indulok, a következőn pedig kiesek a Q2-ben, Lewis pedig csak a tizedik helyen jut tovább.”

A Mercedes tehát a középmezőnyből várja a vasárnapi rajtot, ám Russell szerint ezzel nincs minden veszve. Baku célegyenesében kiváló lehetőség nyílik az előzésre, amit szeretne minél jobban kihasználni. A beállítások javítása kapcsán azonban elismerte, a csapata egyelőre tanácstalan.

„Az utolsó sprintes hétvégén [2022, Brazília] rögtön az elejétől jók voltunk, minden alkalommal szárnyaltunk, ez viszont annak az ellentéte. Néha így alakulnak a dolgok. Jelenleg úgy érzem, azt sem tudjuk igazán, hogy mit kellene változtatnunk a jobb tempó érdekében. Ez egy különleges pálya, egyértelműen kilóg az első három alkotta sorból. De ha valahol, akkor itt a legjobb rossz időmérőt futni. Nem látom az akadályát annak, hogy vasárnap jó versenyt fussunk” – tekintett előre bizakodva.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!