Russell: Hiába a jó eredmény, semmit sem javultunk - F1VILÁG.HU

Russell: Hiába a jó eredmény, semmit sem javultunk

HIRDETÉS
Hiába szerezte meg első dobogós eredményét a Mercedes színeiben a hétvégi Ausztrál Nagydíjon George Russell, a brit pilóta figyelmeztetett, valójában egy lépéssel sem sikerült közelebb kerülniük ellenfeleikhez, a Ferrarihoz és a Red Bullhoz.
George Russell, Mercedes

Russell és a Mercedes számára újra remekül sikerült a kármentés Melbourne-ben, hiába küszködnek ugyanis idei autójukkal, a német istálló egy 3. és egy 4. helyet szállított a szezon harmadik versenyén. A dobogós eredménynek köszönhetően pedig Russell elképesztő módon a 2. helyet foglalja el a világbajnoki összetettben Charles Leclerc mögött.

A fiatal pilóta ugyanakkor pontosan tudja, nem a tempójuknak volt köszönhető a vasárnapi remek eredmény, és rengeteg munka vár rájuk a folytatásban.

„Azt gondolom, ez az eredmény a Brackley-ben és Brixworth-ben dolgozó csapatunk érdeme, hiszen nyilván több teljesítményt szeretnénk, és egy lépéssel a Ferrari és a Red Bull mögött állunk a tempót tekintve. Viszont ott kell lennünk, ha pontokat akarunk gyűjteni, és ezt már számos alkalommal sikerült megtenni” – mondta a fiatal pilóta. „Ezen a hétvégén az ötödik leggyorsabb csapat voltunk, a McLaren és az Alpine is előttünk volt. És az, hogy a dobogó harmadik fokára állhattam, a pontversenyben pedig második vagyok, őrületes. Az biztos, hogy nem a tempó alapján, de szerintem tisztességesen kezdtük a szezont azt illetően, hogy sikerült optimálisan teljesíteni a gyenge teljesítmény elllenére.”

„Szeretném azt mondani, hogy rengeteg fejlődést értünk el, de azt gondolom, elég megnéznünk a köridőket, hogy lássuk, nem sikerült közelebb kerülnünk az előttem végző srácokhoz. És tudjuk, hogy rengeteg munka vár ránk, de hiszek abban, hogy sikerül. Tudjuk, milyen potenciál van az autóban. És rengeteg munka vár ránk, hogy kihozzuk belőle ezt a teljesítményt. Nem fog egyik napról a másikra megtörténni, nem fog összejönni a következő versenyen, de azt gondolom, idővel oda fogunk érni. Jelenleg tehát gyűjtenünk kell az ilyen eredményeket, mert ez versenyben tart bennünket.”

Russell hozzátette, kőkeményen dolgoznak, de az biztos, hogy jó néhány versenybe beletelik majd, mire látható fejlődést tudnak elérni a W13-as modellel.

„Sajnos nincs semmi jelentős dolog érkezőben. Nem lesz megoldás egy éjszaka alatt, számos versenybe beletelik a javulás. Azt hiszem, kisebb dolgok lesznek, de pontosan tudjuk, hogy a riválisaink is így tesznek, szóval nem lesz látható a külvilág számára, hogy fejlődtünk, hiszen a Ferrari és a Red Bull is előre fog lépni.”

A brit tehetség kifejtette, Melbourne-ben a szerencse is az ő oldalukon állt.

„Nyilván volt egy kis szerencsénk a biztonsági autóval, de ez is része a játéknak. Néha neked kedveznek a dolgok, máskor nem. Én számos alkalommal elszenvedője voltam az efféle helyzeteknek, ez is része a motorsportnak.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!