Friss hírek

Russell is örül a Mercedes javulásának, de óvatosságra int

Jelentős előrelépéseket tudott tenni a „delfinezés” jelenségével kapcsolatban új fejlesztéseinek hála a Mercedes, az istálló ifjú titánja, George Russell azonban egyelőre óvatosságra int a Spanyol Nagydíj pénteki edzésnapján látott tempót illetően.

Russel az élen végző Charles Leclerc mögött a 2. helyen zárta a barcelonai nyitónapot, míg csapattársa, Lewis Hamilton a 3. pozícióban zárt a másik Mercedesszel. A hétszeres világbajnok a nap végén úgy fogalmazott, nagyon elégedett, az új fejlesztéseknek köszönhetően ugyanis az egyenesekben már nem okozott problémát számukra az autó pattogó mozgása.

Russell osztja a csapattárs véleményét, ám hozzátette, a kanyarokban alkalmanként még gondot okoz a „delfinezés”, erre pedig megoldást kell találniuk.

Hirdetés
 

„Miamiban mi voltunk a leggyorsabbak pénteken, most másodikak vagyunk, de az autó határozottan másképp reagál” – fogalmazott a brit. „Nincs delfinezés az egyenesekben, ami nagyszerű, de itt-ott azért még tapasztaljuk a kanyarokban, és ettől meg kell szabadulnunk.”

„A Red Bull nagyon erősnek tűnik, és jelenleg ők a legyőzendő csapat. Nem látom okát annak, miért ne lehetnénk közel, vagy közelebb az élmezőnyhöz ezen a hétvégén.”

Russel továbbá rámutatott, a helyén kell kezelni a pénteki eredményeket, szerinte ugyanis a riválisok teljesen letekert motorral köröztek.

„A motormódokban rejlő eltérések miatt nehéz megmondani, hogy állunk a valós tempót tekintve, úgy tűnt, a Ferrari és a Red Bull is a legalacsonyabb motormódját használta. A degradáció rendkívül jelentős lesz mindenki számára, ez jelenti majd a kulcstényezőt a vasárnapi versenyen, szóval erre fogunk fókuszálni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!