Költségplafon-ügy

Russell: Megoldást kell találnunk a teljesítményingadozásra

A Mercedes versenyzője, George Russell szerint tovább kell dolgozniuk azon, hogy megértsék, miért ingadozik olyan jelentősen versenyautójuk teljesítménye a Forma-1-es versenyhétvégék során.

A brit pilóta a vasárnapi Belga Nagydíjon a dobogóért harcolhatott, és bár végül be kellett érnie a 4. hellyel, összességében elmondható, hogy a Mercedes versenytempója nem volt annyira rossz Spa-Francorchamps-ban. Pedig a szombati teljesítményt látva nem sok jóra számíthattak az ezüstnyilak, Russell pedig azt mondja, pontosan ez az, amire válaszokat kell találniuk.

A brit pilóta szerint zavarba ejtő az a teljesítményingadozás, amivel idén szembesülnek, és arra kell törekedniük, hogy ne csak a versenytempó, hanem az egykörös teljesítmény is rendben legyen.

„Ez témát szolgáltat számunkra az idei szezonban. Még meg kell értenünk, miért van ekkora ingadozás, hogy őszinte legyek” – mondta a brit versenyző. „Ez az ingadozás talán kisebb a Red Bullhoz mérve, de ha a középmezőnyt nézzük, gyakran előttünk végez az időmérőn egy Alpine vagy McLaren. Múlt hétvégén még Alex [Albon] is közel volt ahhoz, hogy előttünk zárjon az időmérőn, de aztán a versenyen igazán erős tempót mutattunk.”

„Eléggé csalódott voltam, hogy nem lett meg a 3. hely, mivel úgy gondolom, ha egy kicsit másként csináljuk a dolgokat, lehetséges lett volna. Viszont felül kell kerekednünk az egykörös küszködésen.”

Arra a kérdésre, hogy mit csinálhattak volna másképp, amivel elérhette volna a 3. helyet, Russell így felelt: „Az utolsó etapban a kemény keverékkel gurultam pályára, és talán nem maradt elég nafta az autóban ezekhez a gumikhoz, amikor utolértem Carlost. Szóval szerintem jó volt a tempónk ahhoz, hogy talán jobban menedzseljük a gumikat. Talán egy vagy két körrel értük volna utol, de lett volna elég gumi, hogy harcoljunk azért a dobogóért.”

„Amikor utolértük, 5 kör volt még hátra, de persze utólag könnyű okosnak lenni, és azt gondolom, elégedettek lehetünk azzal, ahogy a vasárnapi verseny alakult. Csak meg kell értenünk, hogy ez a teljesítmény hova tűnt pénteken és szombaton.”

„Spában szélsőségeket láttunk, de átlagosan 3-4 tizeddel a Red Bull mögött vagyunk, és muszáj leszorítóerőt találnunk, és egy kicsit hatékonyabbá kell tennünk az autót, hogy ne veszítsünk annyi időt az egyenesekben.”

„De ahogy mondtam, mindig hátrányból kezdtünk idén, amikor a Q3-ban nem tudtunk jól szerepelni, olykor még a Q3-ba se kerültünk be. Emiatt nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. A gumik mindenki számára érzékeny pontot jelentettek eddig. Meg kell találjuk a módját annak, hogy hogyan hozzuk ki belőlük a legtöbbet egy körön.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Russell: Megoldást kell találnunk a teljesítményingadozásra
Ekkor lesz az F1-es időmérő Japánban, ne maradj le!
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!