Friss hírek

Russell: Nem szabad csatáznunk a gyorsabbakkal

A rendhagyó monzai események eredményeként az időmérőt a hatodik helyen záró George Russell az első rajtsorból készülhet a vasárnapi Olasz Nagydíjra. A britet nem nyűgözte le a Mercedes tempója, és arra számít, hogy Max Verstappen gyorsan átugorja majd őt a futamon.

A Mercedes ezen a hétvégén csak Russell-lel tervezhetett egy erős rajthelyre, hiszen Lewis Hamiltont a mezőny végére száműzte a motorcserés büntetés. A hétszeres bajnok azonban szintén végigment az időmérő szakaszain, hogy a Q3-ban szélárnyékkal segíthesse csapattársát. Russell az első körével alapozta meg a büntetések miatt Charles Leclerc mögött második rajthelyet érő pozícióját, hiszen második kísérletét már nem fejezte be.

„Az időmérő fokozatosan kicsúszott a kezünkből” – kezdte összegzését Russell. „A Q1 még remekül kezdődött, hiszen csak pár tizeddel voltunk a Ferrari mögött, és az tűnt reálisnak, hogy úgy 3-7 tizedmásodperccel maradunk csak el tőlük. Ehhez képest elég sokkoló volt a végén az 1,4 másodperces különbség. A Q3 már eléggé zűrzavaros lett. Kockáztattunk a végén azzal, hogy nem raktunk fel új gumiszettet, így takarékoskodva holnapra. Örülök, hogy Lando [Norris] és Fernando [Alonso] nem ugrottak át, hiszen ez volt a harc a rajtrács második helyéért. Az eredmény szempontjából nem vagyok csalódott, de a csapatunk tanulási folyamatát tekintve elég kár, hogy ekkora a lemaradásunk.”

Hirdetés
 

A Mercedes várható taktikáját és a hátulról érkező ellenfeleket firtató kérdésre Russell határozott választ adott: ezen a hétvégén nincsenek abban a pozícióban, hogy megpróbálják megállítani Max Verstappent, így a győzelem sincs a lehetőségeik között.

„Csak magunkra kell figyelnünk. A múlt hétvégén és Budapesten is megtanultuk, hogy ha nálunk gyorsabb autókkal kezdünk el csatázni, akkor csak a saját végleges pozíciónkat sodorjuk veszélybe” – mutatott rá. „Szeretném azt hinni, hogy Charles-lal felvehetjük a harcot, Maxszal viszont lehetetlen, hiszen sokkal gyorsabb nálunk. Checót [Perez] és Carlost [Sainz] talán magunk mögött tarthatjuk, akik a mezőny hátuljáról érkeznek, szóval a dobogóra kell minimális célként tekintenünk.”

A Sky Sports kérdésére Russell jóslatot is tett: szerinte Verstappen a 15. kör környékén fogja átvenni a vezetést, mert bár most nem fog annyira hátulról rajtolni, mint két hete Spában, Monzában a kevésbé hatékony DRS miatt az előzés is nehezebb lehet.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Russell: Nem szabad csatáznunk a gyorsabbakkal
Ricciardo csak az F1-re fókuszál, „reális opció”, hogy tartalékos lesz jövőre
Albon nemigen hitt a gyors visszatérésben, de úgy érzi, készen áll
Sainz figyelmeztet, előbb-utóbb valaki meg fog sérülni!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!