Friss hírek

Russell: Nem támaszkodhatunk a többiek balszerencséjére

A Mercedes ifjú versenyzője, George Russell azt mondja, nem támaszkodhatnak az egész idény során riválisaik balszerencséjére, mindent meg kell tenniük azért, hogy saját erőből legyenek esélyesek a dobogóra.

A brit versenyző csapata küszködése ellenére meglehetősen következetes teljesítményt nyújtott a szezon első nyolc versenyén: mindannyiszor a legjobb 5 között végzett, a múlt hétvégi Azeri Nagydíjon pedig idei harmadik dobogós helyezését is begyűjtötte.

Ehhez viszont kellett az is, hogy a két Ferrari kiessen előle – Russell így 17 ponttal van csak lemaradva a korábban bajnokesélyesnek kikiáltott Charles Leclerc-től, aki jelenleg 3. a tabellán.

Russell ugyanakkor azt mondja, fontos, hogy mihamarabb javítsanak autójuk teljesítményén, az ugyanis még nem elég jó a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest.

„Keményen kell dolgoznunk továbbra is azon, hogy több teljesítményt találjunk, és megértsük, hogyan hozhatnánk ki többet az autóból” – mondta a brit pilóta. „Kétlem, hogy lesznek komoly fejlesztéseink Kanadában, vagy bármi, amit kipróbálhatnánk, de Silverstone-ban talán már tisztább elképzeléseink lesznek.”

„Ez egy olyan bajnokság, mely során lehetőség van minden egyes versenyen pontot szerezni, és nem számít, mennyire gyors az autód, ha nem szerzed meg ezeket a pontokat, nem fog növekedni az a bizonyos szám. Szóvla nagyszerű munkát végzett mindenki a gyárakban azzal, hogy megbízható autót rakott alánk, de nem támaszkodhatunk a többiek balszerencséjére, több teljesítményt kell találnunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!