Friss hírek

Russell remekelt Miamiban, de nem bízza el magát

Az elmúlt hetekhez képest remek formában teljesített a Forma-1-es Miami Nagydíj pénteki nyitónapján a Mercedes csapata. A német istálló ifjú titánja, George Russell az élen zárta a második szabadedzést.

Russell már az első edzésen is jó teljesítményt nyújtott, hiszen a 2. pozícióban zárt Charles Leclerc mögött, a magyar idő szerint pénteken késő este megtartott gyakorláson pedig ő érte el a legjobb köridőt.

Az edzésnap végén a Mercedes versenyzője arról beszélt, úgy tűnik, a miami versenypálya, illetve a floridai körülmények jobban fekszenek a W13-as kódjelű versenyautónak, de persze nem bízzák el magukat.

Hirdetés
 

„Mindig tudtuk, hogy a miami melegebb időjárási körülmények jobban fekszenek majd az autónknak – a korábbi versenyeken küszködtünk azzal, hogy megfelelő hőmérsékletre hevítsük az abroncsokat, szóval ez egy jelentős dolog itt” – mondta a fiatal pilóta.

„Az autó jól működik, de ez még csak a pénteki nap volt, szóval nem szállunk el magunktól. Idén talán ez volt a legproduktívabb péntekünk a tanulás szempontjából. Tudjuk, hogy a „delfinezés” mindig jelen lesz, de talán kisebb mértékben, mint korábban.”

„Lesznek versenyek, amik neked fekszenek, és lesznek, amik nem – Imola nyilvánvalóan nem volt egy erős pálya számunkra, de abból, amit eddig láttunk, az autó jól működik itt, Miamiban. Ez egy egyedülálló pálya, egy kicsit bizonytalan voltam azzal kapcsolatban, hogy hogyan fogok teljesíteni a lassú kanyaros szűk szekcióban a híd alatt, ami okoz egy kis fejtörést, de a pálya többi részével lenyűgöző munkát végeztek.”

A Mercedes több újítással érkezett Miamiba, a csapat ugyanis továbbra is keresi a válaszokat a „delfinezéssel” kapcsolatos jelenségre. Még a szabadedzések előtt Russell úgy nyilatkozott, ezek az újítások nem jelentenek egycsapásra megoldást a problémákra.

„Kipróbálunk néhány dolgot ezen a hétvégén. De nem gondolom, hogy csodaszerként szolgálnak” – mondta. „De kétségkívül iránymutatásul szolgálnak majd arra vonatkozóan, hogy milyen irányba kell haladnunk a jövőben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!