Russell reméli, Schumacher visszakerül az F1-es mezőnybe - F1VILÁG.HU

Russell reméli, Schumacher visszakerül az F1-es mezőnybe

HIRDETÉS
Mick Schumachert méltatta a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzője, George Russell, aki azt reméli, a német pilótának lehetősége lesz visszakerülni a mezőnybe.
Mick Schumacher, Mercedes, seat fit

Azt követően, hogy a Haas két szezon után megvált tőle, Mick Schumacher idén a Mercedes tartalékversenyzője lett, a német csapatnál pedig az állandó pilóták, George Russell és Lewis Hamilton munkáját segíti. Schumacher rengeteg időt eltölt a csapat szimulátorában, de természetesen jelen van a versenyhelyszíneken is. Russell azt mondja, a 23 esztendős pilóta segít, ahol tud, és igazán hasznos tagja a csapatnak.

„Nyilvánvalóan még korán van, de Mick igazán remekül integrálódik a csapatba. Nagyon akar, segít, ahol csak lehet” – mondta a brit versenyző. „A teszten nagyon sokat kint volt a pályán, figyelte és elemezte a pálya széléről az autókat, a látottakat pedig elmondta a mérnököknek, és elvégezte a szükséges munkát a szimulátorban. Szóval igazán előnyös, hogy van nekünk, tényleg segítség.”

„Remélem, hogy jövőre lesz esélye visszakerülni a Forma-1-be, de ha továbbra is beleteszi a munkát, meggyőződésem, hogy újra megkapja majd a lehetőséget.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!