Friss hírek

Russell reméli, Silverstone jobban fekszik majd a Mercedesnek

A Mercedes brit versenyzője, George Russell azt reméli, a hétvégi Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstone egy kicsit jobban fekszik majd a német istálló autóinak, mint az eddigi helyszínek.

A brackley-i gárda számára szenvedősen alakult a 2022-es Forma-1-es idény első harmada, habár Russell eddigi valamennyi futamon a legjobb 5 között végzett. A győzelemre viszont egyszer sem volt esélye a Mercedesnek, és nem is úgy tűnik, hogy ez egyhamar megváltozik.

Russell ugyanakkor azt reméli, tempós kanyarjaival a brit versenypálya egy kicsit jobban kedvez majd a Mercedes W13-asának.

Hirdetés
 

„Szeretném azt hinni, hogy a pálya tempós természete egy kicsit jobban fekszik majd nekünk” – mondta a brit tehetség. „De semmire sincs garancia.”

„Eddig mindegyik pálya, amire ellátogattunk, némiképp ismeretlen volt számunkra, és minden egyes hétvégén eltérő problémákkal szembesültünk. Szóval szeretném azt hinni, hogy versenyképesebbek leszünk – de tényleg nem tudom.”

A Mercedes hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton is hasonlóban reménykedik – bár azért óvatosságra int.

„Talán jobbak vagyunk a közepesen gyors és tempós kanyarokban, mint a lassú fordulókban, de itt van ez a pattogás” – mondta. „Szóval nem tudom, milyen lesz majd a Copse-ban, és a hasonló kanyarokban. Érdekes lesz.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!