Russell: Rengeteget tanultunk ezen a hétvégén is - F1VILÁG.HU

Russell: Rengeteget tanultunk ezen a hétvégén is

HIRDETÉS
Elégedett a Monacóban megszerzett 5. helyével a Mercedes ifjú versenyzője, George Russell, a brit pilóta szerint a most tanultaknak nagy hasznát veszik majd a jövőben.
2022 Monaco Grand Prix 2022, Sunday - LAT Images George Russell

Az ezüstnyilak nem tudtak a dobogós helyekért harcolni vasárnap, a szűk utcai pálya ugyanis nem feküdt a W13-as kódjelű versenyautóknak. Russell a 6. helyről vágott neki a Monacói Nagydíjnak, melyet végül a nehéz körülmények közepette az 5. pozícióban fejezett be, legyűrve a McLaren ifjú titánját, Lando Norrist.

Russell a futam után elárulta, nagyon megterhelő verseny volt a vasárnapi, de úgy érzi, elégedett lehet az eredménnyel.

„Kemény délután volt, fizikailag nagyon megterhelő az autó pattogása miatt, és hosszúra is nyúlt a különféle körülmények közepette. Nehéz volt az esőben, megpróbálva kint maradni esőgumikon, amíg csak lehet. Aztán volt egy remek csörtém Landóval a kiállások után, és erős tempót futottam a kemény keverékű gumikkal” – mondta a brit pilóta.

„A verseny második fele nehezen alakult a közepes keverékű gumikkal, a vége felé már nagyon szemcsésedtek, de az 5. hely tisztességes eredménynek mondható.”

Russell kifejtette, ezen a hétvégén is sokat tanultak az autóról, ez pedig igencsak hasznos lesz számukra a folytatásban.

„Ezen a pályán szembesültünk az autónk bizonyos korlátjaival, de sokat tanultunk, és ezeknek nagy hasznát vehetjük a következő hetekben, hogy újabb előrelépést tegyünk meg. Összességében tisztességes eredményt értünk el, és meggyőződésem, hogy erősebb napok várnak ránk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!