Friss hírek

Russell szerint nem lesznek nagy vitái Hamiltonnal

A jelenleg még a Williams színeiben versenyző George Russell biztos benne, 2022-ben a Mercedes csapatánál képes lesz majd jól együtt dolgozni honfitársával, a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal.

Russell Valtteri Bottas helyét veszi át a csapatnál, sokan pedig úgy vélik, a brit pilóta képes lesz majd arra, hogy megszorongassa Hamiltont a bajnoki címért folyó küzdelemben. Ez pedig kétségkívül feszültségeket okozhat majd házon belül, Russell viszont azt mondja, szerinte jól működik majd a dinamika a Mercedesnél.

„Karrierem során számos olyan versenyző volt már, akikhez nagyon közel voltam a tempót tekintve, és nagyon gyakran a pályán is közel kerültünk egymáshoz” – mondta a fiatal versenyző. „Nem látom okát annak, hogy miért lenne veszekedés, vagy ilyesmi. Meggyőződésem, hogy tisztelettudóan, ugyanakkor keményen fogunk majd egymás ellen versenyezni, mint ahogy Lewis és Valtteri tette az elmúlt 5 évben.”

„Lewisnak és nekem nagyszerű a kapcsolatunk. Más szakaszában járunk pályafutásunknak, és egy célunk lesz jövőre, hogy fejlesszük az autót, és megbizonyosodjunk arról, hogy a legtöbb esélyt adjuk meg magunknak arra, hogy a leggyorsabb versenyautónk legyen.”

„És az egyetlen módja ennek az, ha összedolgozunk.”

Russell még a Belga Nagydíj előtt tudta meg, hogy ő lesz Hamilton csapattársa jövőre. Elmondása szerint a tárgyalások nagyon „egyszerűek” voltak, hiszen a Mercedesnél tökéletesen ismerik már őt.

„Alapvetően a Mercedes döntése volt, hogy én vagyok-e az az irány, amely felé el akarnak indulni, vagy pedig a Valtteri nyújtotta stabilitásra támaszkodnak. Elég egyenesek és egyszerűek voltak a tárgyalások, hogy őszinte legyek. Onnantól kezdve, hogy megszületett a döntés, nagyon hamar aláírtuk a szerződést.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!