Russell túlerőltette, amiért nagy árat fizetett - F1VILÁG.HU

Russell túlerőltette, amiért nagy árat fizetett

Ígéretesen kezdődött számára az időmérő, George Russell azonban végül csak a 8. rajtkockát szerezte meg a 2023-as Forma-1-es idény hatodik versenyhétvégéjén, Monte-Carlóban.

A fiatal versenyző azt mondja, egy kicsit túlerőltette a dolgot a Q3-ban, mivel szeretett volna egy kicsit többet kihozni magából azok után, hogy az időmérő kezdeti szakaszaiban meglehetősen közel tudott maradni ellenfeleihez. Russell ugyan csalódott, ám úgy érzi, meg kellett ezt próbálnia – ezúttal viszont egész egyszerűen nem jött össze számára.

„A Q1 és a Q2 igazán ígéretesen alakult, nagyon közel voltunk a Ferrarihoz és Fernandóhoz. De többet akartam, és ennek megfizettem az árát, így végül lassabb lettem annál, mint ami bennem volt. Szóval ostorozom magam egy kicsit emiatt, ugyanakkor viszont legalább ennyire csalódott lennék, ha 1 tizedes hátrányban volnék, és nem küzdöttem volna azért a kis extráért” – mondta a fiatal versenyző. „Olykor az ember megfizeti a tanulópénzt, mindig nem jöhet össze, de azért csalódott vagyok.”

A Mercedes rengeteg újítással érkezett a monte-carlói versenyhétvégére, a szűk utcai pályán azonban igencsak nehéz kiértékelni ezeket a fejlesztéseket.

„Határozottan nincsenek félelmek az új fejlesztésekkel kapcsolatban, a dolgok úgy működnek, ahogy vártuk. Nincsenek igazi aggályok… Sok mindennel vérteztük fel az autót, új aerodinamikai csomaggal, új felfüggesztéssel, és minden a várakozásoknak megfelelően működik.”

„Nem látom okát annak, Barcelonában miért ne teljesíteni úgy, ahogy várjuk, és remélhetőleg sikerül megtennünk egy kis ugrást.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!