Friss hírek

Russell: Újoncnak éreztem magam a Mercedesnél

George Russell, a Mercedes versenyzője elárulta, egy ideig nem volt teljesen komfortos az élet számára a Mercedesnél, ugyanis „újoncnak“ érezte magát - egyszerűen amiatt, mert sokkal magasabb szinten működtek a dolgok, mint azt korábban tapasztalta a Forma-1-ben.

Russell 2022-ben a Mercedesnél kapott lehetőséget, hogy Lewis Hamilton mellett bizonyítson: ez sikerült is számára, ugyanis a bajnokságban remekül helyt állt: végül a tabella 4. pozíciójában zárt, 35 ponttal csapattársa előtt. 

A brit pilóta elmondta, mintha csak most csöppent volna a Forma-1-be: egy teljesen más világ fogadta a Mercedesnél

„Bizonyos szempontból újoncnak éreztem magam az idei szezonban, mert a csapat olyan szinten dolgozik – olyan dolgokról van szó, amelyekről korábban nem is beszéltem a Forma-1-ben“ – nyilatkozta Russell. 

„Szóval időbe telt, míg megértettem, hogy milyenek a csapat folyamatai a versenyhétvége során, hogy hogyan tudom a beállításokkal gyorsabbá tenni az autót, és ezért kicsit újoncnak éreztem magam a szezon elején.“

Russell elárulta, rengeteget tanult Hamiltontól, és szerencsés helyzetben van, hogy összemérheti teljesítményét a hétszeres világbajnokkal

„Az biztos, hogy lenyűgöző helyzet az, hogy Lewis csapattársa vagyok, mert ő minden idők legjobb versenyzője és rengeteg mindent tanultam tőle… Talán pályán kívül többet, hogy őszinte legyek, azzal, hogy hogyan bánik a mérnökökkel és hogy dolgozik“ – mondta a fiatal versenyző.  

„De a pályán ugyanúgy voltak kis részletek, ez nagyon lenyűgöző volt számomra.“

„De ha világbajnok szeretnél lenni a Forma-1-ben, akkor a legjobbat kell legyőznöd, és mindenkit le kell győznöd. És micsoda pozícióban vagyok, hogy Lewis a mércém!“

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!