Russell: „Véresen fáj” a győzelem elvesztése - F1VILÁG.HU

Russell: „Véresen fáj” a győzelem elvesztése

HIRDETÉS
„Véresen fáj” a vasárnapi győzelem elvesztése George Russell számára – a brit versenyző elképesztő teljesítményt nyújtott Lewis Hamilton versenyautójával, ám lényegében kétszer is elveszítette a diadalt a Szahíri Nagydíjon.
2020 Sakhir Grand Prix, Saturday – LAT Images George Russell Mercedes

Russell a második helyről vágott neki a bahreini versenynek, és már a rajtnál el tudott menni csapattársa, Valtteri Bottas mellett.

A fiatal pilóta kényelmes előnyt autózott ki a finnel szemben, az első kerékcserék után nagyjából 5 másodperccel vezetett Bottas előtt.

Jack Aitken balesete miatt azonban pályára kellett küldeni a biztonsági autót, a Mercedes pedig úgy döntött, mindkét pilótáját még egyszer a bokszba hívja friss gumikért.

A szerelők azonban összecserélték a gumikat a bokszban, Russell autójára pedig Bottas egyik gumiját is feltették, ami miatt a brit pilótának újra a bokszba kellett hajtania.

A biztonsági autó kiállása után aztán Russell próbált visszakapaszkodni az élre, parádés előzéseket mutatott be, majd üldözőbe vette az élen autózó Sergio Perezt – ekkor azonban bal hátsó defektet kapott, és a mezőny végére csúszott vissza. Russell végül a 9. helyen ért célba.

„Voltak már olyan versenyeim, ahol elvettek tőlem győzelmeket, de hogy kétszer… El sem hittem” – mondta rendkívül csalódottan a Mercedes juniorversenyzője.

„El sem hittem, ami történik. A lelkemet is kihajtottam, kontroll alatt tartottam a versenyt, főleg az elején, és aztán bejött a biztonsági autó, ami dühítő volt.”

„De jól éreztem magam. Volt néhány remek előzésem, fel voltam tüzelve, készen álltam arra, hogy levadásszam Sergiót és visszaszerezzem a győzelmet. Szoros lett volna, de megcsináltuk volna.”

„És aztán ismét elvették tőlem. Úgyhogy ilyen a versenyzés…”

Hirdetés

Russell elismerte, hullámvasútszerűen alakult számára a Szahíri Nagydíj hétvégéje, a verseny után pedig azonnal szüleit hívta fel, hogy összeszedje magát.

„Ha azt mondták volna nekem a hétvége kezdetén, hogy szerezhetek néhány pontot, azt mondtam volna, hogy oké, ez egy fantasztikus hétvége lesz!”

„De ha azt mondják nekem, hogy vezetni fogom a versenyt, és aztán így végzem… ááá! Nem tudom…”

„Nagyon fáj, őszintén mondom, véresen fájt, amikor kiszálltam az autóból. Rögtön felhívtam a szüleimet. Tudtam, hogy érezni fogják. Azt mondták, nagyon sok mindenre büszke lehetek. Ugyanezt mondta Toto [Wolff], James [Vowles] és Bono [Peter Bonnington].”

„Szóval remélhetőleg adtam némi megoldandó problémát Totónak a jövőre. Örülök. Büszke vagyok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!