Friss hírek

Russellnek fogalma sincs, meddig folytatódik a Mercedes küszködése

A Mercedes ifjú titánja, George Russell azt mondja, fogalma sincs, meddig fog tartani a német istálló küszködése, de az is benne van a pakliban, hogy nem találnak végleges megoldást a felmerült problémákra.

A Mercedes a téli tesztek óta küszködik a „delfinezés” jelenségével, a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon pedig képtelen volt harcba szállni a Ferrarival és a Red Bull-lal a győzelemért. Lewis Hamilton viszont így is dobogóra állhatott, miután úgy Max Verstappen, mint Sergio Perez kiesett előle.

A Forma-1-es világbajnokság ezen a hétvégén, Dzsiddában folytatódik, Lewis Hamilton pedig arra számít, továbbra is küszködni fognak. George Russell a minap egy interjúban arról beszélt, ötlete sincs, meddig fog tartani a szenvedésük, hiszen lehet, hogy hamar megoldást találnak, de elképzelhető az is, hogy nem.

„Lehet, hogy csak kipróbálunk valamit, és működni fog” – mondta a brit pilóta újságíróknak nyilatkozva. „Ígéretes látni azt, hogy más autóknak is voltak problémáik, és sikerült megoldaniuk azokat, szóval van megoldás valahol, csak jelenleg küszködünk azzal, hogy megtaláljuk. Analitikusan tesszük a dolgunkat. Nem csinálunk semmiféle őrültséget, mert nem akarjuk összezavarni magunkat.”

„Időből kevés van jelenleg. Nagyszerű lenne, ha meg tudtuk volna oldani a téli teszteken, amikor többet tudtunk körözni. De őszintén szólva nem tudom megmondani, meddig fog ez tartani. Reméljük, hogy mihamarabb megoldódik, de nincs semmi ok arra, amiért nem folytatódhatna egész évben. Ki tudja?”

A Mercedes technikai vezetője, James Allison nemrég részletesebben is beszélt a csapat gondjairól, ide kattintva elolvashatod korábbi cikkünket.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!