Friss hírek

Russellt hajnalban, a fürdőszobában érte Wolff telefonhívása

2020 Sakhir Grand Prix, Thursday – LAT Images George Russell Mercedes
Hajnali 2-kor, a fürdőszobában érte a Mercedes-főnök Toto Wolff telefonhívása George Russellt, aki a hétvégi Szahíri Nagydíjon Lewis Hamilton autójával versenyezhet majd.

Hamilton azért nem állhat rajthoz a második bahreini futamon, mert megfertőződött a koronavírussal. A Mercedes szerdán jelentette be, a hétszeres világbajnokot juniorpilótájuk, George Russell helyettesíti majd.

A brit versenyző a Szahíri Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján elárulta, kedd hajnalban hallott először Hamilton pozitív tesztjéről.

„Kedd hajnalban, 2 órakor kaptam egy telefonhívást Totótól. Ami azt illeti, a fürdőszobában voltam – ami egy kicsit furcsa is volt. Szóval felvettem a telefont, ő pedig azt mondta: ’George, a fürdőben vagy?’. Válaszoltam, hogy ’bocsi, a fürdőben vagyok’.”

„Azt mondta: ’Sajnos Lewis elkapta a koronavírust. Jól van, egészséges és jól érzi magát, ami a legfontosabb, de szeretnénk, ha vezetnél.”

„Azt mondtam, ’oké’. És nyilván nem sokat aludtam éjszaka! Aztán másnap elkezdtük intézni. És megszámoltam tegnap, 64 telefonhívásom volt kedden – rengeteg emberrel beszéltem. De örülök, hogy végül eljutottunk idáig.”

Russell elárulta, nagyon kíváncsi volt arra, hogy sikerül-e megállapodni a Williamsszel a kölcsönadásáról.

„Szeretnék óriási köszönetet mondani nekik, amiért megengedik nekem ezt a lehetőséget. És most itt vagyok. Furcsa visszatérni a Mercedeshez, hiszen nyilván teszt- tartalék- és szimulátorversenyzőként eltöltöttem itt két évet, szóval mindenkit ismerek. Ez nagyban megkönnyíti a visszatérést.”

„Most pedig csak bombáznak az információkkal, hogy tanuljak és felkészüljek a hétvégére.”

Russell azt mondja, a Mercedes nem tűzött ki neki különösebb célokat a Szahíri Nagydíjra – ő arra törekszik, hogy a legjobbat nyújtsa.

„Hihetetlenül nehéz lesz. Valtteri az év során rengeteg alkalommal keményen hajtotta Lewist. Tudom, hogy nem lesz könnyű beugrani. Tudom, hogy milyen szinten voltam a Williamsnél, de eltöltöttem két évet ugyanazzal az autóval, a saját mérnökeimmel, saját szerelőimmel – szóval nehéz hirtelen váltani.”

„Rengeteg új dolgot kell megtanulnom, szóval nemigen vannak elvárásaim vagy céljaim. Szeretném felépíteni a hétvégémet pénteken, szeretnék annyit tanulni, amennyit csak lehet. Élvezni akarom. És csak a legjobbat nyújtom!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További hírek