Sainz: A Ferrari alapvető gyengesége a versenytempó - F1VILÁG.HU

Sainz: A Ferrari alapvető gyengesége a versenytempó

A gyenge bakui hétvége után mindenképpen javítani szeretne az előttünk álló Miami Nagydíjon a Ferrari spanyol versenyzője, Carlos Sainz. Ezzel együtt viszont ő is pontosan tudja, komoly gyengesége az olasz istállónak jelenleg a versenytempó.

A rutinos pilóta a sprintfutamon egy 4., a vasárnapi főversenyen pedig egy 5. helyet szerzett, miközben csapattára, Charles Leclerc két rajtelsőség után egy 2. és egy 3. hellyel távozott az azeri fővárosból. Sainz elismerte, nem érzett rá a Ferrari autójára Bakuban, ám reméli, ezen a hétvégén, Bakuban sikerült feledtetnie a legutóbbi verseny kudarcait.

„Bizonyos tekintetben pozitívumnak tartom, hogy a következő verseny hamar itt lesz, mivel magam mögött tudom hagyni a mostanit” – mondta a spanyol pilóta. „Másfelől viszont nyilván több időre lenne szükségem, de korábban is sikerült három-négy nap alatt fordítanunk, és arra számítok, hogy most is meg tudjuk ezt tenni Miami előtt.”

 

„Azt hiszem, egy szokványosabb hétvégére lesz szükségem, hogy újra ráérezzek az autóra. Ha pedig ugyanolyanok lesznek az érzéseim, mint itt, Bakuban, akkor lesz néhány szabadedzésem, hogy kísérletezzek a beállításokkal. Viszont nem számítok arra, hogy ugyanolyan lesz, mint a nagyon erős ausztráliai hétvégémen.”

Sainz szerint bőven vár még munka a Ferrarira, hiszen a bakui verseny is megmutatta, hogy az SF-23-as versenytempója egyáltalán nem az igazi.

„Azt hiszem, sok még a tennivalónk. Láthattuk, mennyivel gyorsabbak voltunk az időmérőn az Aston Martinokhoz képest, de aztán az egész versenyen ott loholtak Charles [Leclerc] nyomában. Ez is csak azt bizonyítja, hogy az autó alapvető gyengesége a versenytempó – szóval arra számítok, hogy meg tudunk tenni apró lépéseket a helyes irányba.”

„Legalább az időmérőn sikerült javulnunk kicsit – a pontokat viszont vasárnap osztják, és keményen fogunk dolgozni ezen.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sainz: A Ferrari alapvető gyengesége a versenytempó
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!