Friss hírek

Sainz a pole-t érő körről: Azt hittem, semmi különös

Először indulhat az élről egy Forma-1-es hétvégén Carlos Sainz, miután nehéz körülmények között megnyerte a Brit Nagydíj időmérő edzését a Ferrarival. A spanyol elmondása szerint komolyan küzdött az elemekkel, és nem gondolta, hogy a köre a mezőny leggyorsabbja lehet.

Úgy tűnik, Carlos Sainz lassan maga mögött hagyja hibákkal tarkított szezonkezdetét, hiszen két hete Montrealban a végsőkig harcban volt a győzelemért, most pedig először kvalifikált az élre. Sokáig kellett erre várnia a spanyolnak, hiszen 150. F1-es versenye lesz karrierje során az első, amit a pole-ból kezdhet meg, nála többet pedig csak Sergio Pereznek kellett várnia az első pole-ra, neki idén Dzsiddában a 216. versenyén jött ez el.

„Sokat szenvedtem a pályán álló víz miatt az intermediate gumikon” – kezdte időmérőjének összegzését a Ferrari spanyol versenyzője. „Különösen az ideális íven állt sok víz, így nagyon könnyű volt egy megcsúszással elrontani a kört. Egyúttal a gumik ideális hőmérsékletét is nehéz volt elérni ilyen körülmények között. Végül utolsóra egy olyan kört futottam, amit egyáltalán nem éreztem különlegesnek, és amikor kiderült, hogy pole-pozíciót ér, az alaposan meglepett.”

Hirdetés
 

„A tempóm egész hétvége során megvan, leszámítva a harmadik edzést, ahol problémáink voltak, de azt hiszem, helyrehoztuk azokat. Ha a második edzésen mutatott tempómból indulok ki, akkor szerintem képesnek kellene lennünk megtartani ezt a pozíciót a futamon, noha biztos vagyok benne, hogy Max és Charles nagy nyomást fognak helyezni rám.”

Sainz mögül Max Verstappen és Charles Leclerc kezdheti majd meg a futamot, mindkettőjüknek volt egy megpördülése a Q3-ban, míg a spanyol komolyabb megingás nélkül abszolválta az utolsó szakaszt.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!