Költségplafon-ügy

Sainz Alonsót gyanúsítja, úgy érzi, igazságtalanul büntették meg

Fernando Alonso szándékosan rájátszott arra a bokszutcai incidensre, ami miatt Carlos Sainz 5 másodperces időbüntetést kapott a múlt hétvégi Holland Nagydíjon – ezt állítja a Ferrari versenyzője.

Sainz nehéz futamot teljesített Hollandiában, egyik kerékcseréje során pedig úgy hajtott vissza a bokszutca gyorssávjába, hogy a mögötte érkező Fernando Alonsónak keményen fékeznie kellett – sőt, egy kicsit neki is koccant honfitársa Ferrarijának. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) veszélyes kiengedés miatt időbüntetést osztott ki Sainzra, a spanyol azonban nem gondolja úgy, hogy hibáztak.

A Ferrari versenyzője állítja, azért sikerült csak lassan kihajtania a garázs elől, mert az előttük szintén kereket cserélő McLaren egyik szerelője akadályozta őt.

„Amikor kiengedtek engem, abszolút biztonságos volt a távolság Fernando előtt, de utána a fékre kellett lépnem, hogy ne üssem el a McLaren-szerelőt, aki átfutott előttem” – mondta a spanyol versenyző. „Ez a fékezés generálta a „nem biztonságos kiengedést”. Frusztrált voltam, mert úgy gondolom, megmentettem valaki életét, és nem veszélyes helyzetet generáltam.”

„A problémát ez a mclarenes srác jelentette az emelővel, amikor átszaladt előttem, nekem pedig fékeznem kellett, ezért nem tudtam jól elindulni. De ez az én hibám? Vagy a csapatom hibája? Nem, hanem azé a srácé a McLarennél, aki átfutott előttem, nekem pedig emiatt fékeznem kellett.”

Sainz beszélt arról is, szerinte Alonso is egy kicsit túlreagálta a történteket – pontosan azért, hogy őt megbüntessék.

„Meggyőződésem, hogy Fernando is eltúlozta egy kicsit, és azért is koccant nekem, hogy engem megbüntessenek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sainz Alonsót gyanúsítja, úgy érzi, igazságtalanul büntették meg
Ekkor lesz az F1-es időmérő Japánban, ne maradj le!
Vettel második hazai versenyeként éli meg a Japán Nagydíjat
Alonso egy „furcsa” napon végzett az első helyen Japánban

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!