Sainz az élen Monacóban, Verstappen küszködik az autóval - F1VILÁG.HU

Sainz az élen Monacóban, Verstappen küszködik az autóval

A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Monacói Nagydíj nyitóedzésén. A spanyol mögött honfitársa, Fernando Alonso, valamint a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton zárt, miközben Max Verstappen egyelőre küszködik autójával.

A Forma-1 mezőnyét kedvező időjárási körülmények fogadták a hercegségben, hiszen a levegő hőmérséklete 27℃, míg az aszfalté 47℃ körül alakult. A versenyzők az első tréningen jobbára a Pirelli kemény és közepes keverékű abroncsaival gurultak pályára, a leglágyabb keverék csak a késő délutáni gyakorláson kerül fel a versenyautókra.

A legjobb köridőt végül a Ferrari spanyol versenyzője, Carlos Sainz futotta meg: a rutinos pilóta 1 perc 13,372 másodperces idővel végzett az élen, bő 3 tizedmásodperccel megelőzve honfitársát, az Aston Martinnal győzelemre pályázó Fernando Alonsót.

 

A Mercedes egy jelentősen átalakított versenyautóval érkezett meg Monte-Carlóba, a cél pedig a teljesítménynövelés mellett főleg az volt, hogy egy jóval stabilabb gépet adjanak a versenyzők alá. Lewis Hamilton végül a 3. legjobb időt futotta meg a nyitóedzésen, míg George Russell a 15. lett – ő a gyakorlás során fékproblémákra panaszkodott.

De szintén sokat bajlódott a nyitóedzésen a címvédő Max Verstappen is, aki már első gyorsköre után azt mondta, a Red Bull beállításai nem megfelelőek. Bár a csapat igyekezett változtatni ezen lehetőségeihez mérten, a holland pilóta végül csak a 6. helyen zárt Sergio Perez, valamint a helyi hős, Charles Leclerc mögött.

Az új fényezéssel pályára guruló McLaren-versenyzők közül Lando Norris volt a leggyorsabb, ő a 7. helyen végzett, míg az újonc Oscar Piastri csak 17. lett. A top 10-ben Esteban Ocon, Lance Stroll és Alex Albon zárt még, utóbbi versenyző miatt azonban néhány perccel a leintés előtt piros zászlóval meg kellett szakítani a körözést, az első kanyarban ugyanis csúnyán falnak csapta autóját. Rajta kívül még Nico Hülkenberg okozott piros zászlós megszakítást, ő az alagút után koccolta meg autójának bal hátuljával a korlátot. 

A Forma-1-es Monacói Nagydíj programja 17 órakor folytatódik majd a második szabadedzéssel.

Az első szabadedzés végeredménye:

Poz.#VersenyzőCsapatKöridőKül.Körök
155Carlos SainzFERRARI1:13.37226
214Fernando AlonsoASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES1:13.710+0.33828
344Lewis HamiltonMERCEDES1:14.035+0.66327
411Sergio PerezRED BULL RACING HONDA RBPT1:14.038+0.66627
516Charles LeclercFERRARI1:14.093+0.72124
61Max VerstappenRED BULL RACING HONDA RBPT1:14.244+0.87226
74Lando NorrisMCLAREN MERCEDES1:14.467+1.09525
831Esteban OconALPINE RENAULT1:14.585+1.21329
918Lance StrollASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES1:14.653+1.28128
1023Alexander AlbonWILLIAMS MERCEDES1:14.666+1.29432
1177Valtteri BottasALFA ROMEO FERRARI1:14.718+1.34629
1220Kevin MagnussenHAAS FERRARI1:14.725+1.35329
1322Yuki TsunodaALPHATAURI HONDA RBPT1:14.820+1.44829
1410Pierre GaslyALPINE RENAULT1:14.866+1.49430
1563George RussellMERCEDES1:15.066+1.69424
1621Nyck De VriesALPHATAURI HONDA RBPT1:15.083+1.71133
1781Oscar PiastriMCLAREN MERCEDES1:15.192+1.82032
182Logan SargeantWILLIAMS MERCEDES1:15.557+2.18530
1924Zhou GuanyuALFA ROMEO FERRARI1:15.684+2.31225
2027Nico HulkenbergHAAS FERRARI1:15.785+2.41317

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sainz az élen Monacóban, Verstappen küszködik az autóval
Aston Martin: Ki kell derítenünk, miért szenvedtünk a verseny elején
Főnöke szerint elképesztő, hogy Verstappen a telefoncsörgést is felismeri az autóban ülve
Russell is Schumachert méltatta Barcelonában
Marko: Győzködnöm kellett Hornert, hogy ne szerződjön a Ferrarihoz

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!