Sainz: Az utolsó versenyeken ismét erős lesz a Ferrari - F1VILÁG.HU

Sainz: Az utolsó versenyeken ismét erős lesz a Ferrari

HIRDETÉS
A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz szerint egyszeri alkalom volt a mexikói gyengélkedés, az olasz istálló pedig a szezon utolsó két versenyén ismét formában lesz.
4 - GP MESSICO F1/2022 - DOMENICA 30/10/2022 Carlos Sainz

Sainz számára nem alakult jól az elmúlt időszak, hiszen Japánban és az Egyesült Államokban is kiesett a nyitókörben, így természetesen nagyon örül annak, hogy Mexikóban teljesíteni tudta a versenytávot. A Ferrari teljesítménye, illetve az elért eredmény mégsem ad okot az elégedettségre, a spanyol versenyző mégis úgy gondolja, a maximumot hozta ki lehetőségeiből azzal, hogy az 5. helyen ért célba.

„Szerintem egészen jó versenyt futottam, de ha a lemaradásunkat nézzünk az élen végzőhöz képest, akkor nem volt benne sokkal több” – mondta a spanyol versenyző, aki a győztes Max Verstappentől végül 58 másodperccel maradt le. „Tudjuk, milyen kompromisszumokat kellett kötnünk erre a hétvégére, tudtuk, hogy ezen a versenyen lassúak leszünk. De sikerült maximalizálnunk a pontokat az autóval, és legalább nem veszítettünk sokat, most pedig Brazíliára és Abu Dhabira fókuszálhatunk, ahol arra számítunk, hogy ismét meglesz a tempónk.”

A Ferrari leginkább azzal küszködött múlt hétvégén, hogy a mexikói pálya a tengerszint felett nagyon magasan helyezkedik el, ez pedig jelentősen befolyásolta a motorteljesítményt.

„Az én részemről inkább technikai dolog volt, amiről nem beszélnék sokat. Inkább a pozitívumokra fókuszálok, mégpedig arra, hogy jó versenyt futottam, és végre újra versenyezhettem úgy, hogy erre már egy hónapja nem volt lehetőségem. Erős versenyt futottam, jó volt a tempóm, ez legalább pozitívum.”

„A tengerszint feletti magasság itt kemény tud lenni, de azt gondolom, igazán jó versenyt futottam. Nagyon gyors voltam, de sajnos 1 másodperccel lassabbak voltunk.”

A kiábrándító időmérőt követően egyébként Sainz abban bízott, több üzemanyaggal erősebb lesz a Ferrari, végül azonban vegyes érzésekkel nyilatkozott a futamot követően.

„A kezelése jobb volt, a tempó nem. Kényelmesen éreztem magam benne, tudtam következetes köridőket futni és tisztességesen bántam a gumikkal, de túl lassúak voltunk. Sajnos nem sikerült gyorsulnunk az időmérőhöz képest.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!