Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk - F1VILÁG.HU

Sainz: Azt kaptuk, amit megérdemeltünk

HIRDETÉS
Carlos Sainz, a Ferrari versenyzője összességében elégedett a Miami Nagydíjon elért 3. helyezésével, főleg azok után, hogy pénteken csúnyán összetörte a versenygépét.
Carlos Sainz Ferrari

Sainz pechszériája folytatódott Miamiban: a spanyol pilóta pénteken falhoz csapta a Ferrarit, ám nemcsak az autó tört össze, de ő maga is nyakfájdalmakkal küszködött az eset után. 

Ez szerencsére javult vasárnapra, azonban Sainz elmondása szerint így sem volt könnyű versenyük. 

„Jobban voltam. A pénteki ütközés után volt egy kis nyakfájdalmam a verseny előtt, amit kezelni kellett, de megküzdöttem vele” – mondta. 

A futam végén Sergio Perez okozott izgalmas pillanatokat Sainz számára, a monacói ugyanis felzárkózott a Ferrari mögé, és kemény csatába is keveredtek egymással – végül azonban a spanyolé lett a dobogó alsó foka.  

„Nagyon nehéz volt Checót magam mögött tartani a vége felé, de sikerült, így ez egy erős eredmény” –  mondta.

„Egyáltalán nem volt könnyű” – nyilatkozta Perez a futamról. „Nehéz verseny volt a gumik, a hőség miatt, az autó pedig sokat csúszkált. Úgy gondolom, azt kaptuk, amit megérdemeltünk, egy erős 3. helyet, és innen tovább építkezhetünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!