Sainz: Bárcsak ott csatázhattam volna én is az élen! - F1VILÁG.HU

Sainz: Bárcsak ott csatázhattam volna én is az élen!

A 12. helyről rajtolva végül a 6. pozícióban ért célba a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíjon a Ferrari versenyzője, Carlos Sainz, aki úgy érzi, összességében sikerült minimalizálniuk a károkat az egyébként kiábrándító hétvégén.

Sainz vegasi szereplését már az első szabadedzésen történt sajnálatos incidens meghatározta: a spanyol pilóta egy fellazult csatornafedélre hajtott rá, ami miatt jelentősen megsérült versenyautója. Mivel az SF-23-asban az akkumulátort is ki kellett cserélni, Sainz 10 rajthelyes büntetést kapott, így hiába végzett a 2. helyen a szombati időmérőn, végül csak a mezőny közepéről rajtolhatott.

A Ferrari versenyzője a futamot sem kezdte jól, a mezőny végére csúszott vissza, miután összeütközött Lewis Hamiltonnal, végül azonban a jó tempónak hála sikerült a 6. helyig felzárkóznia. Bár számos problémával meg kellett küzdenie, úgy érzi, elégedettek lehetnek az eredménnyel.

„Mivel az 1-es kanyarban történt incidens után majdnem utolsók voltunk, szerintem remek eredménynek mondható a 6. hely” — mondta a Ferrari rutinos versenyzője. „Nem volt könnyű követni más autókat, illetve előzni a motor hűtése és a gumik szemcsésedése miatt, de sikerült felzárkózni, összejött a kárminimalizálás.”

Arra a kérdésre, hogy a Ferrari alapvetően erős teljesítményét látva mennyire lehetnek elégedettek, Sainz így felelt: „Bárcsak előrébb végezhettünk volna egy kicsit, vagy az első sorból rajtolhattam volna Charles-lal, hogy egy kicsit jobban megnehezítsük Max dolgát!”

„Azt gondolom, ha két Ferrari lett volna elöl, még élvezetesebb verseny lett volna, de ez van. A mezőny közepén voltam, sokat küszködtem a gumik felmelegítésével, a szemcsésedéssel, illetve a motor túlhevülésével. De így is sikerült szépen felzárkózni. Alig várom már Abu Dhabit, szeretném elfelejteni ezt a hétvégét.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!