Sainz: Bátor volt a Ferrari, mert rosszul is elsülhetett volna az új autó bejáratása - F1VILÁG.HU

Sainz: Bátor volt a Ferrari, mert rosszul is elsülhetett volna az új autó bejáratása

HIRDETÉS
A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz szerint nagyon bátran cselekedett az olasz istálló azzal, hogy népes rajongótábor, és a nagyvilág figyelő tekintete előtt vitte pályára 2023-as versenyautóját kedden.
Carlos Sainz, Ferrari

A maranellóiak különleges bemutatót tartottak, hiszen már rögtön a prezentációt követően pályára vitték SF-23-as kódjelű versenyautójukat, amit élőben közvetítettek az interneten is, így mindenki figyelemmel kísérhette az új versenygép első métereit. Carlos Sainz szerint ez bátor dolog volt a csapat részéről, hiszen könnyen elsülhetett volna balul a bejáratás. A spanyol szerint az F1-nek pontosan ilyen eseményekre van szüksége.

„Őszintén azt gondolom, hogy lenyűgöző volt” – mondta a spanyol versenyző. „És most meg fogom engedni magamnak, hogy egy kicsit dicsérjem a csapatot, és azt, amit megszerveztek. Úgy gondolom, a Forma-1-nek szüksége van az olyan eseményekre, mint ez volt.”

„Ilyen prezentációkra, ahol ott van a média, a rajongók, a partnerek, a mérnökök, akik érintettek a projektben, a szerelők, akik dolgoztak az autón az elmúlt pár hónapban. Összehívod őket, és egy igazi bemutatót tartasz, ahol be is járatod az autót! Ahol látjuk az igazi Forma-1-es autót mutatni anélkül, hogy túlságosan titkolóznál, és mindenki élvezi a Forma-1 természetét.”

„És úgy gondolom, hogy csapatként bátrak is voltunk, hogy megtettük ezt, hiszen ez volt az első installációs kör, amit megtettünk az autóval, és ez mindig elsülhet balul. De vállaltuk a kockázatot, hogy valami mással álljunk elő, és remélem, hogy mindenki élvezte – mert én határozottan! Nagyon jó nap volt ez a csapat, a Ferrari és az F1 számára.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!