Sainz bízik a Ferrariban, szerinte nem kell megkongatni a vészharangot - F1VILÁG.HU

Sainz bízik a Ferrariban, szerinte nem kell megkongatni a vészharangot

A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz biztos benne, a nehéz idénykezdet után csapata képes lesz felállni a padlóról – a spanyol pilóta azt mondja, továbbra is bízik csapatában, és pontosan tudják, mely területeken kell mihamarabb javulást elérniük.

A Ferrari már a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon sem remekelt, Dzsiddában pedig nemcsak a Red Bullnál és az Aston Martinnál, de a Mercedesnél is lassabb volt a futamon. Sainz most elárulta, ebben komoly szerepet játszott az, hogy a maranellói gárda nem vitt magával olyan alacsony leszorítóerőt biztosító csomagot, mint a rivális csapatok.

„Mi nem használtunk olyan kis légellenállást. Ami azt illeti, nagyon hasonló hátsó szárnyat használtunk, mint Bahreinben, és talán ezért nem voltunk annyira gyorsak az egyenesekben, mint ott, ahol talán kisebb leszorítóerőnk volt, mint a többieknek. Itt viszont egy szinten voltunk” – mondta a spanyol.

 

„Nem korlátozó tényező a részünkről a légellenállás, vagy a motorerő. A versenytempóval, a gumik degradációjával küszködünk, olyan érzékenységekkel, melyek jelentkeznek az autón kanyarodás közben, és melyekről tudjuk, hogy nem jók. De tisztában vagyunk ezekkel, és javítani fogunk rajtuk.”

A Ferrari versenyzői mögött Szaúd-Arábiában Esteban Ocon ért célba a 8. helyen, Sainz viszont nem fél attól, hogy a folytatásban az Alpine is veszélyes lesz rájuk.

„Bízom a csapatomban, bízom a fejlesztési tervben, és bízom azokban a konklúziókban, amiket levonunk. Bízom a Ferrariban, mert a Ferrari az Ferrari. Fejlődni fogunk. Egyszerűen nehezen indult a szezon, ez most megerősítést nyert, de nem kell megkongatni a vészharangot. Egyszerűen nem végeztünk olyan jó munkát. Nekem sem sikerült valami erősre az első versenyeim, eldobtam pontokat, most viszont ideje feljebb lépni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sainz bízik a Ferrariban, szerinte nem kell megkongatni a vészharangot
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük
Lassan nekilát a saját váltó fejlesztésének az Aston Martin

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!