Sainz csalódott, Russellt hibáztatja - F1VILÁG.HU

Sainz csalódott, Russellt hibáztatja

HIRDETÉS
Nehezen alakult a Forma-1-es Brit Nagydíj sprintfutama a Ferrari versenyzője, Carlos Sainz számára. A spanyol abban bízott, a 9. helyről rajtolva nyer majd néhány pozíciót, ehelyett azonban viszonylag hamar a mezőny végére csúszott vissza.
GP GRAN BRETAGNA F1/2021 - SABATO 17/07/2021 
 credit: @Scuderia Ferrari Press Office Carlos Sainz

Sainz a Williams ifjú pilótájával, George Russell-lel akaszkodott össze a sprintkvalifikáció elején, emiatt pedig kicsúszott a pályáról, és a 19. pozícióba esett vissza.

A ferraris számára a verseny innentől kezdve a felzárkózásról szólt, és végül a 11. rajthelyet tudta megszerezni a mai főversenyre.

Sainz a sprintkvalifikáció után azt mondta, szerinte Russell hibázott – a brit pilótát pedig a stewardok meg is büntették az eset miatt, három hellyel sorolják hátrébb a mai verseny rajtrácsán, így Sainz a 10. helyről indulhat majd Silverstone-ban.

„Számomra azon túl, hogy ez egy sprintkvalifikáció volt, a felzárkózásról szólt a futam. Közel sem vagyok elégedett, mert az autó tempója jó volt, és azt vártam, hogy jó pozícióba kvalifikálom magam vasárnapra” – mondta csalódottan a spanyol.

„Sajnos a versenyemet jelentősen befolyásolták az első körben történtek, amik szerintem George hibájából következtek be. Elfékezte magát és nekiment az autóm hátuljának, lekényszerített a pályáról, és nyilván a mezőny végére, a 19. helyre küldött ezzel.”

„De nem adtam fel, a verseny hátralévő részében padlóig nyomtam, és bár ezen a pályán nehéz, volt néhány remek előzésem, és vissza tudtam zárkózni a 11. helyre. Erős felzárkózás volt, de jobb lett volna, ha nem löknek ki.”

„Mindegy, ez is része a versenyzésnek, és vasárnap majd megpróbálunk nyerni néhány pozíciót. Az autó készen áll, ahogy én is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!