Friss hírek

Sainz: Egy győzelem még mindenképp kellene idén a Ferrarinak

A motiváció szempontjából rendkívül fontos lenne a Ferrari Forma-1-es csapatának az, ha még legalább egy versenyt meg tudnának nyerni a 2022-es világbajnokság során.

Az idei szezonból még öt verseny van hátra, Maranellóban pedig lényegében már lemondtak arról, hogy idén le tudják győzni Max Verstappent és a Red Bull csapatát. A Ferrarinál így jelenleg arra összpontosítanak, hogy a lehető legtökéletesebben dolgozzanak, és annyi versenyt megnyerjenek, amennyit csak tudnak. A csapatnak nincs egyszerű dolga, a Ferrari utoljára a júliusi Osztrák Nagydíjon örülhetett győzelemnek, pedig Carlos Sainz szerint nagyon fontos volna, ha még idén újra nyerni tudnának.

„Számunkra ez még mindig egy érdekes küzdelem. A célunk csapatként nyilvánvalóan az, hogy versenyeket nyerjünk, és jól felkészüljünk a következő idényre, hiszen egyértelmű, hogy az első hely megszerzése úgy a konstruktőri, mint az egyéni bajnokság szempontjából már igencsak nehéz feladat – szóval arra összpontosítunk, hogy versenyeket nyerjünk” – magyarázta a spanyol versenyző. „Úgy gondolom, egy győzelem a szezon vége előtt sok jó érzést nyújtana nekünk, és persze motivációt a következő idényre – hiszen eltelt már némi idő az utolsó győzelmünk óta.”

Hirdetés
 

„A győzelem azt jelentené, hogy tökéletesen abszolváltunk egy hétvégét, és ez az, amire szükség lesz. Ferrariként versenyeket akarunk nyerni, fel akarjuk készíteni magunkat a következő évre, folytatni akarjuk a tanulást és a tökéletes hétvégék teljesítését, amivel építjük az önbizalmunkat, és még több győzelmet gyűjtünk a Ferrarinak.”

A Ferrari ugyan parádés formában kezdte az idényt, ám a bajnokság előrehaladtával egyre inkább lemaradt a Red Bulltól. Miközben az egykörös tempó erőssége az olaszoknak, a jó időmérős szereplést nehezen tudják jó eredményre váltani, ez pedig komoly gond Sainz szerint.

„Úgy gondolom, tudjuk, hogy nagyon le voltunk maradva Zandvoortban és Spában. Monzában egy kicsit gyorsabbak voltunk, és Szingapúr is jobb volt, közelebb voltunk a Red Bullhoz. A versenyen nem voltunk gyorsabbak, de közelebb kerültünk, és jobban harcban tudtunk lenni. Szuzukában is erősek lehetünk. Hosszú egyenesek vannak, de remek közepesen gyors, illetve gyors kanyarok is, amik kedvezhetnek a Ferrarinak. A Ferrari igazából mindenhol elég gyors, de sok múlik azon, mennyire erős a Red Bull.”

„A cél az, hogy egy olyan hétvégénk legyen, mely során az időmérőn és a versenyen is gyorsabbak tudunk lenni, és jelenleg ez a legnagyobb kihívás számunkra. Ha ezt abszolválni tudnánk, azzal szerezhetnénk egy győzelmet, ami nagyon hiányzik, és ez ideális lenne a szezon vége előtt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sainz: Egy győzelem még mindenképp kellene idén a Ferrarinak
A Red Bullt nem ijeszti meg a Mercedes felzárkózása
Eldőlt: Teltházas lesz a 2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíj
Brown Binotto távozásáról: Egy F1-es csapat sikereinek kulcsa a stabilitás
Steiner: A 2023-as Ferrari-motor „bomba” lesz!
Az Aston Martinnál el vannak ájulva Alonsótól

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!