Friss hírek

Sainz elismerte, nem tartanak ott, ahol szeretnének

A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz elismerte, a Katari Nagydíj nyitónapja után nem egészen tartanak ott, ahol szeretnének, így keményen kell dolgozniuk azért, hogy szombaton előrébb kerüljenek.

Sainz csak a 10. helyen zárta a katari nyitónapot, elmondása szerint pedig igazán érdekes kihívások elé állította őket a dohai versenypálya.

„Az első nap egy ismeretlen pályán mindig izgalmas és kihívást jelent, hiszen nyilván egy teljesen új tapasztalás ez számunkra” – mondta a spanyol versenyző.

„Hogy őszinte legyek, ez a pálya szerintem mindenkit meglepett a gyorsaságával és azzal a sebességgel, amit át tudunk vinni a kanyarokon. Emiatt keményebben kell dolgoznunk a beállításokon, mint gondoltuk, és alkalmazkodnunk kellett a nap folyamán.”

Sainz azt mondja, meggyőződése, hogy fel tudnak javulni a szombati időmérőre.

„Nem egészen tartunk ott, ahol szeretnénk, szóval javítanunk kell az autón holnapra, mert nagyon erős a mezőny. Teljes mértékben biztos vagyok abban, hogy képesek leszünk ezt megvalósítani, és remélhetőleg előrébb kerülünk majd szombaton.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!