Friss hírek

Sainz első F1-es pole-ját szerezte az esős Silverstone-ban

A Brit Nagydíj utolsó pillanatig szoros időmérő edzésén Carlos Sainz legyőzte a végsőkig dominánsnak tűnő Max Verstappent, és 150. F1-es nagydíjhétvégéjén végre megszerezte első rajtelsőségét a Ferrarival.

Az utolsó szabadedzés még száraz körülmények között zajlott, és a W Series ezt követő, a hazai Jamie Chadwick által megnyert versenyét is elkerülte még a csapadék, ám pár perccel az F1-es időmérő kezdete előtt beteljesült az előrejelzés és jelentős mennyiségű eső hullott a silverstone-i pályára.

Már a lámpa zöldre váltása előtt felsorakoztak az autók intermediate gumikon a bokszutcában, hiszen arra lehetett számítani, hogy az eső csak egyre erősödni fog, így a legjobb köröket az időmérő első perceiben lehet majd megfutni. Nem így lett, a körülmények folyamatosan javultak, ez viszont a teljes mezőnyt arra késztette, hogy a Q1 18 perce alatt lehetőleg végig a pályán maradjon.

Hirdetés
 

A harmadik edzést nagy fölénnyel az élen záró Max Verstappent az időjárás sem zavarta meg, a szakasz végére 1:39,1-ig javította idejét, és hét tizeddel jobb idővel nyerte a Q1-et, mint a második helyezett Charles Leclerc. A nehéz körülmények ellenére egyetlen korai Valtteri Bottas-megpördülésen kívül semmilyen incidens nem történt az első szakaszban, és a kiesőhelyeken is az számított a legnagyobb meglepetésnek, hogy a Williamsnél Nicholas Latifi legyőzte az autóján már az új fejlesztéseket hordozó Alexander Albont a 15. helyért. A két Aston Martin, akárcsak a montreali szombati esőben, most is egyaránt a Q1-ben ragadt.

A Q2-ben ellentétes volt az időjárás szerepe, ezúttal az idő múlásával romlottak a körülmények, így az utolsó percekben, Pierre Gasly, Valtteri Bottas, Yuki Tsunoda és Esteban Ocon már hiába köröztek a továbbjutást érő köridő reményében. Ezúttal is Verstappen bizonyult a leggyorsabbnak 1:40,6-os idővel, a három élcsapat minden autója simán vette az akadályt, a meglepetésember pedig ismét Latifi lett, aki jó pillanatban futotta meg 10. helyet érő körét, ezzel harmadik F1-es szezonjában először kvalifikált a Q3-ba.

A harmadik szakasz kezdetére még vizesebb lett a pálya, és még a fő favorit is hibázott: első gyorsköre során Verstappen alatt megpördült a Red Bull, a holland azonban egy 360 fokos forgással azonnal menetirányba is állt, és a következő körben máris a tabella élén állt. A versenyzők intermediate gumikon végig a pályán voltak a 12 perc során, így a helyezések is folyamatosan változtak. Egy perccel a leintés előtt Sainz és Leclerc letaszította a hollandot az élről, de Verstappen szinte azonnal ismét az élre állt. Az utolsó próbálkozásokkor Sainznak egy 1:40,9-es körrel sikerült ismét Verstappen elé ugrania, amire már a hollandnak sem volt válasza, 72 ezreddel elmaradt és a második helyen zárt. Leclerc megpördült az utolsó körében, de így is harmadik lett, őt pedig Perez, Hamilton és Norris követi.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!