Sainz érzelmes levélben mondott köszönetet a McLarennek

Carlos Sainz, McLaren, celebrates with Lando Norris, McLaren
Fotó: McLaren
Érzelmes levéllel mondott köszönetet a McLaren Forma-1-es csapatának Carlos Sainz.

A spanyol versenyző a 2020-as szezon végén elköszön a wokingiaktól, Sebastian Vettel helyét veszi ugyanis át a Ferrarinál.

Sainz saját Youtube-csatornáján tett közzé egy videót, melyben egy érzelmes levelet olvasott fel a csapat tagjainak.

„Kedves McLaren család!

Ritkán fejezem ki magam egy üres papíron, de most így teszek! Mindenki jól ismeri ennek a csapatnak a nagyszerű történelmét. Nincs benne semmi új. Viszont csak akkor értettem meg igazán, mit is jelent a McLaren versenyzőjének lenni, amikor a a wokingi központban láttam hőseim versenyautóját felsorakoztatva. A felelősség és a büszkeség azonnal tudatosodott bennem.

Óriási kihívás állt előttünk, és nem volt veszíteni való időnk. Az első naptól kezdve, ahogy visszaköltöztem Angliába, ezen nagyszerű család minden egyes tagja tett arról, hogy otthon érezzem magam. Voltak, akik lakáskeresésben is segítettek, illetve segítettek berendezni. Már ezzel nagyszerű csapatszellem jeleit mutatták.

Azonnal elmondhattam a rajongóknak, a szponzoroknak, a résztulajdonosoknak, a menedzsmentnek, a versenycsapatnak, a vendéglátó egység dolgozóinak, és mindenkinek a gyárban, hogy mindannyian egy csónakban eveztünk, ugyanabba az irányba hajtottunk. Természetesen Tomasso [Tom Stallard, Sainz versenymérnöke, olimpiai ezüstérmes evező] különösen jó volt az evezésben!

A frusztráló 2019-es idénykezdet ellenére mindig éreztem a támogatást és az önbizalmat a körülöttem lévőktől. Tudtam, hogy csak idő kérdése, és elkezdünk értékes pontokat szerezni. Tavaly legerősebb évemet teljesítettem a Forma-1-ben, a csapat pedig nagyszerű előrelépést tett. Az, hogy a konstruktőrök versenyében a 4. helyen végeztünk, én pedig 6. lettem az egyéni tabellán, nagyszerű eredmény volt.

És persze a brazíliai dobogó, melyre mindenki felálhatott. Ez volt a hab a tortán!

Tőletek, a McLaren-rajongóktól is mindig éreztem a szenvedélyt és a támogatást, szurkoltatok nekünk minden egyes országban, ahová ellátogattunk. Egyszerűen lenyűgözőek vagytok. Az első naptól kezdve meleg fogadtatásban részesítettetek, és biztos vagyok abban, hogy ki fogjuk még élvezni a hátralévő zökkenőmentes működést! Nem is lehetnék hálásabb ennél a McLaren család minden egyes tagjának, és alig várom már, hogy harcoljak veletek a pályán jövőre.

Megtiszteltetés, hogy részese lehetek a McLaren történelmének, és minden, amit mondhatok, hogy köszönöm!

Ó, és Lando! Egy élmény volt együtt dolgozni veled is. Az én Muppet-barátom! Zárjuk ezt le szépen!

Még ebben a borzasztó járványban is tartsuk meg a pozitív lendületet, 2020-nak még nincs vége! És hamarosan visszatérünk, hogy a legjobbat nyújtsuk. És aztán majd lesz idő az elköszönésre az év végén. Addig is leszegett fejjel nyomjuk tovább!

Ölellek titeket!

Carlos

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS