A Hungaroringről jelentkezünk! Kövesd velünk a Magyar Nagydíj eseményeit!

  Friss hírek

Sainz: Ez már az a Carlos, aki én akarok lenni a Ferrariban!

A 10. helyről rajtolva, a nehéz kezdése ellenére egy remek 5. hellyel zárta a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat a Ferrari versenyzője, Carlos Sainz.

Az időmérős küszködés után várható volt, hogy a Ferrari a versenytempó tekintetében elő tud rukkolni valamivel, és ez végül így is lett: Sainz az elnyújtott első etappal magabiztosan küzdötte fel magát a pontszerzők közé, és végül Daniel Ricciardót megelőzve az 5. helyen ért célba.

A spanyol versenyző úgy érzi, elégedett lehet – bár kétségtelen, hogy a spielbergi futam egy kicsit nehézkesen indult számára.

„Az 5. hely remek eredménynek mondható, főleg azok után, hogy rendkívüli módon küszködtem az első körben a kemény keveréken” – mondta a spanyol versenyző.

„Elég bátor döntés volt a kemény keverékű gumikkal rajtolni. Már a felvezető körben éreztem, hogy milyen lesz a tapadás. Az első körben aztán láttam, hogy nagyon fogok küszködni a közepes- és lágy gumikkal rajtolók ellen.”

„De valahogy sikerült egyben tartanom a dolgokat, nagyon sokáig elmentem a kemény gumikkal, talán 50 körig is. A végén pedig támadni tudtam, ami nagyon élvezetes volt. És aztán sikerült egy erős 5. helyet szerezni, amivel nagyon elégedett vagyok.”

„Ha egy kicsit jobb végsebességünk lett volna, könnyebben ment volna az előzés Daniellel szemben, de mindent beleadtam. 

Sainz azt mondja, úgy érzi, egyre jobban összecsiszolódnak a Ferrarival, aminek végre a pályán is megvan az eredménye.

„Folyamatosan fejlődünk, egyre erősebbek vagyunk a kanyarokban, és ezen a hétvégén sokat javítottunk a gumikezelésen, illetve a stratégiánk is nagyon egyben volt sorozatban már a második hétvégén.”

„Egy 6., aztán egy 5. hely: ez kezd az a Carlos lenni, aki én akarok lenni a Ferrariban, és kezdjük úgy kiaknázni a versenyeinket, ahogy szeretnénk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!