Sainz galibát okozott apjának a Dakar-ralin - F1VILÁG.HU

Sainz galibát okozott apjának a Dakar-ralin

HIRDETÉS
A 2023-as Dakar-rali középpontjába került a minap a Ferrari Forma-1-es csapatának versenyzője, Carlos Sainz – a versenybírók vizsgálatot indítottak, miután a spanyol „segítette becsukni az ajtót” édesapja versenyautóján.
Carlos Sainz, Carlos Sainz Jr.

A ralilegenda, Carlos Sainz négyszer nyert már a Dakaron, idén pedig 17. alkalommal vesz részt a nagymúltú versenyen. A 60 éves autóversenyző idei kalandját fia, a Ferrari F1-es pilótája, Carlos a helyszínről izgulja végig – ahol pedig tud, segít is.

Ez persze nem mindig jár előnyökkel, miután kiderült, a verseny bírái vizsgálatot indítottak azt követően, hogy Carlos Sainz autójának bal hátsó felfüggesztését javítani kellett. A nyilvánosságra került felvételeken ugyanis az látható, ahogy a raliversenyző fia becsukja az Audi RS Q E-Tron E2-es ajtaját. Az esetet az FIA sportdelegáltja jelentette a stewardoknak, mert a gyanú szerint ezzel a csapat megszegte a szabályzat 49.2.1-es cikkelyét, mely kimondja, bizonyos kivételektől eltekintve csapattagok és csapatszállító járművek nem tartózkodhatnak 1 km-en belül a szóban forgó versenyzőhöz képest.

Az Audi és idősebb Sainz azzal érveltek, hogy Sainz Jr. „nem a csapat tagja”, és nem is a „csapat kezdeményezésére” lépett fel. Ez végül elegendőnek is bizonyult, a versenybírók ugyanis jelezték, „nincs bizonyítékuk arra, hogy jogi értelemben a csapat megszegte a szabályokat”.

A felügyelők ugyanakkor közleményükben felhívták a figyelmet arra, mennyire fontos volna, hogy minden résztvevő maradéktalanul betartsa a szabályokat, viselkedésükkel pedig nem kelthetnek semmiféle kétséget, hiszen emberek milliói számára mutatnak példát.

„Fontos, hogy ne csak az írott szabályokat tartsuk be. És ugyancsak fontos elkerülni az olyan helyzeteket, amelyek kétségeket ébreszthetnek” – írják. „Egy apa és fia közötti kapcsolatot ugyanis nagyon nehéz lenne teljesen függetlennek tekinteni.”

A stewardok megjegyzik azt is, a szóban forgó cikkely nemcsak az illegális technikai segítségnyújtásra vonatkozik, hanem „a verbális kommunikációra is”, mely potenciálisan jogosulatlan előnyt jelenthet az adott versenyző számára.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!